Browse By

Para sportolóink sikerei!

Az ATSK Szeged fogyatékkal élő sportolói több versenyen vettek részt az elmúlt időszakban.

 

Az Egerben megrendezett Magyar Nemzetközi Mozgássérült Asztalitenisz versenyen Major Endre – a magyar paraválogatott tagjaként – egyéniben ezüstérmet, csapatban aranyérmet nyert.

Major Endre az OB-n is kitett magáért, egyéniben második, párosban a harmadik helyen zárt az év kiemelt hazai kerekesszékes versenyén.

Sorban a következő eseményen, a Kiskunmajsán rendezett nyílt integrált versenyen pedig nem talált legyőzőre, így az eredményhirdetés során az ATSK-s sportoló vehette át a kerekesszékeseknek felajánlott kupát.

Ugyanezen a versenyen, Szalai Béla hallássérült sportoló, az integrált kategóriában lett veretlenül első, legyőzve többek között a hallássérült országos bajnokot is.

Major Endre Szlovéniában, az olimpiai kvalifikáció szempontjából fontos nemzetközi versenyen csapatban bronzérmet szerzett. A versenyre elkísérte Popovics János edző is, aki először látta Endrét a nemzetközi mezőnyben versenyezni.