Edzők, segítők

Bácsi Bernát edző

6 éves koromban ismerkedtem meg a sportággal Mezőberényben. 11 évesen családommal Hódmezővásárhelyre költöztünk, ahol a Főiskola SE NB2-es asztalitenisz szakosztályában versenyeztem. Egészségügyi okok miatt (csontvelő transzplantáció) jó pár évet kellett sajnos kihagynom. Szerettem volna gyerekekkel foglalkozni ezért először segédedzői, később pedig felsőfokú szakedzői képesítést szereztem. 2012-ben a Hódmezővásárhelyi Asztalitenisz Sport Egyesület edzőjeként kerültem ismét a sportág közelébe. 2018 óta az ATSK Szeged edzői team tagjaként igyekszem segíteni az utánpótlás korú, valamint a fogyatékkal élő versenyzők felkészülését. 2019. óta a Magyar Szervátültetett Válogatott asztaliteniszezője vagyok. Szeretném, hogy egyszer egy transzplantált világjáték dobogója legfelső fokán állhassak, ill. hogy segítsek az ide járó gyermekek céljainak, álmainak megvalósításában.

Gergely Péter Tivadar 

 8 és 12 éves korom között az ATSK SZEGED utánpótlás csoportjában tanultam az asztalitenisz alapjait. Ezek után úgy véltem hiányzik valami a játékomból és elmentem megkeresni más sportágak kipróbálásával. 16 évig más művészeti ágakból gyűjtöttem tapasztalatokat, addig nem is fogtam ütőt a kezembe. 2018-ban azonban eljött az idő, hogy folytassam tovább a gyerekkoromban elkezdett munkát az asztalitenisz sportban, újra itt az ATSK-ban. Feladatomnak, mondhatni küldetésemnek tartom, hogy az utánpótlást erősítő fiataloknak átadhassam a tapasztalataimat.

“A lét minden java közül a legfontosabb a tanítás java”. 

 

Márki Ernő ügyvezető, alapító tag, vezetőedző

Szegeden születtem, az asztalitenisz sporttal az általános iskolában ismerkedtem meg. 1977 óta vagyok igazolt versenyző. NB-II-ben játszottam néhány évig, de már 19 éves koromtól fogva utánpótlás edzőként dolgozom. Az ATSK Szeged sportegyesületet 1997 óta vezetem. A MOATSZ Dél-alföldi régióvezetője, és a Csongrád-Csanád Megyei Asztalitenisz Szövetség alelnöke vagyok. Örülök annak, hogy sikerült Szegeden és a megyében a sportágat népszerűsíteni, és egy igazán színvonalas, családias Asztalitenisz Termet kialakítani a Csillag téri barakk épületből, amelyben minden szereplő megtalálhatja a számára megfelelő szintű sportolási lehetőséget. Örülök az elért eredményeknek is, de leginkább annak, hogy lassan huszonöt éve tud komplex módon, folyamatosan működni az egyesület. Az asztalitenisz örök „szerelem” marad számomra, még akkor is, ha ma már legszívesebben a tenisznek, mint hobbinak hódolok leggyakrabban a szabadidőmben.

Lele Viktor edző (feltöltés alatt)

Nagy Bence edző

12 éves koromban léptem át először az Atsk Szeged barakképületének a küszöbét, ami az évek során szinte második otthonommá nőtte ki magát. 14 éves voltam, amikor első országos versenyemen részt vettem, ám 18 éves koromig kellett várnom arra, hogy dobogóra is állhassak egy nagyobb versenyen. Utolsó éves ifiként bronzérmet szereztem párosban a magyar bajnokságon, illetve országos ranglista versenyen is 3. helyezést értem el, ugyancsak páros versenyszámban. Év végén az ifjúsági top 12-n 10. helyezést értem el, aminek köszönhetően úgy érzem sikerült a maximumot kihoznom a korosztályos versenyeimből, tekintve azt, hogy 3-4 év lemaradásban voltam, a velem egykorúakkal szemben.  Az érettségit követően megkezdtem egyetemi tanulmányaimat, ami mellett jutott idő a saját játékom fejlesztésére, illetve a szegedi edzői csapat tagjának mondhatom magam lassan 4 éve.
Edzőként azt a mentalitást folytattam, mint amit játékosként is képviselek. Edzéseken a maximumot követelem a srácoktól, ugyanakkor edzésen kívül rendkívül jó és közeli viszonyt ápolok mindegyikőjükkel. Feladatkörömet tekintve, főként soklabdás edzéseket tartok és hosszú távú céljaim között szerepel, hogy a jelenlegi utánpótlás korú játékosokból válogatottakat neveljünk.

Sztanó László edző

Sztanó László vagyok játékos és edző. Közel 20 éve játszom, illetve már 6 éve edzősködöm. Rengeteg versenyen, emlékversenyen, bajnokságokon vettem már részt. Jelenleg NB III-as bajnokságban játszom, a versenyzői pályafutásom alatt a legnagyobb eredményem a 2019-ben elnyert Kopogós Asztalitenisz Országos Bajnokság 3. helyezése. Edzőként foglalkozok utánpótlás korú sportolókkal, felnőtt amatőrökkel, illetve para sportolókkal. Számomra az asztalitenisz önmagában a kikapcsolódást, a sportot és az életet jelenti, erre a sportra mondanám azt, hogy: „Ép testben, Ép lélek”.