Klubtagok

Hír

Újabb utánpótlás siker!

Újonc és Serdülő Ranglista Verseny            Orosháza, 2018. október 27-28.

 

 

Az ATSK-s versenyzők ott folytatták Orosházán, ahogyan Bükkön játszottak az országos ranglista versenyen!

 

Most a serdülő leány párosban sikerült a dobogóra felállni a Sztanó Krisztina – Pelyva Boglárka duónak. Az elődöntőben a későbbi győztestől szenvedtek vereséget, de így is minden dicséret megilleti őket, hiszen először sikerült nekik országos versenyen érmet szerezni.

Az U11-es fiúk versenyében Kókai Ákos és Kasa Zsombor ismét bejutott a legjobb nyolc közé, ahol Ákos az első kiemelttől, Zsombor a második kiemelttől kapott ki.

Az U13-as fiúk között Tanács Bence most a 14. helyen zárt.

 

Szosznyák Emma a 10. helyen végzett az U13-as lányok között! Ugyanitt Hangai Flóra főtáblára került.

 

A serdülő lányok versenyében Szosznyák Emma, Hangai Flóra, Sztanó Krisztina és Pelyva Boglárka egyaránt feljutott a főtáblára, da a 16 közé jutás most senkinek nem sikerült.

A serdülő fiúk versenyében Andrócki Zalán okozott kellemes meglepetést azzal, hogy csoport elsőként jutott fel a főtáblára, amely egyben a végállomást is jelentette számára.

 

Területi eredmények

 

Területi Ranglista Verseny                        Nyírbátor, 2018. szeptember 15-16.

 

Az ATSK Szeged fiatal versenyzői Nyírbátorban ott folytatták, ahol az idény nyitó versenyen abba hagyták, azaz újabb sikeres versenyen vannak túl.

Két arany, egy ezüst és két bronz érem!

 

Az U13-as lányok versenyében Szosznyák Emma első, Hangai Flóra harmadik helyen végzett.

A serdülő lányok egyéni versenyében is ugyanez az eredmény született, párosban a Szosznyák Emma – Hangai Flóra duó ezüst érmes lett.

 

A fiúknál Kókai Ákos mindkét versenyszámban főtáblára került.

Serdülő párosban Kasa Zsomborral az oldalán a negyeddöntőig jutottak.

Szuper verseny volt!

BVSC/Statisztika Ranglista Verseny          Budapest, 2018. augusztus 29-30.

 

Augusztus végén kerültek megrendezésre az utánpótlás országos ranglista versenyek, amelyen az ATSK Szeged fiatal versenyzői is részt vettek.

 

Az U 10-es lányok versenyében rögtön szegedi érem született Erdélyi Blanka jóvoltából. Blanka meglepetésre felkerült a főtáblára, és nagyszerű játékkal bronzérmet szerzett élete második ranglista versenyén!

 

Az U11-es fiúk versenyében két szegedi, Kókai Ákos és Kasa Zsombor is bejutott a legjobb nyolc közé, ami kiváló eredmény az egy éve versenyző fiúktól.

 

Az U12-es lányok versenyében Hangai Flóra szintén a legjobb nyolc közé verekedte magát, míg Szosznyák Emma bronzérmes lett ebben a versenyszámban.

 

Az U13-as lányok versenyében Szosznyák Emma a 13. helyen végzett.

A legkiválóbb eredmény fiú versenyszámban született, ahol Tanács Bence döntőt játszott, és végül a dobogó második fokára állhatott fel. Ebben a versenyszámban még Kókai Ákosnak sikerült felkerülni a főtáblára.

 

A serdülő lányok versenyében Szosznyák Emma, Sztanó Krisztina és Pelyva Boglárka csoportelsőként egyaránt feljutott a főtáblára, ott azonban már csak Szosznyák Emmának sikerült újabb mérkőzést nyernie, aki végül az igen előkelő 11. helyen zárta ezt a versenyszámot.

Nyári sport napközi

Kedves Szülők!

 

Lesz sport napközi. Hétfő reggel 8 órától várjuk a gyerekeket.

Napi program:

 

8-9 óráig érkezés, játék

9-11.30-ig edzés

12-13 óráig ebéd

13-14 óráig pihenő

14-15.30-ig sport játékok, pingpong

16-16.30-ig zárás

 

Étkezés: közös ebéd (Csepp a tengerben étterem, 3 féle menüből lehet majd választani), a többi étkezés egyénileg megoldva

Program: pingpong, adogatógépes edzés, kondi edzés, egyéb sportjátékok, asztalitenisz videók

Edző: Sztanó László, Lele Viktor (NB-s játékos), Bánfi Norbert,

Szervező: Márki Ernő,

 

Nagyrészt megújult teremben tudjuk már fogadni a gyerekeket, de még bizonyos felújítási munkák még folyamatban lesznek a hét során.

A sport napközi díját hétfőn reggel lehet rendezni.

Bármilyen kérdéssel, esetleges változással lehet keresni e-mailben, vagy a 30/852 6556-os telefonszámon.

 

 

Üdvözlettel: Márki Ernő               ATSK Szeged ügyvezetője