Klubtagok

Szuper verseny volt!

BVSC/Statisztika Ranglista Verseny          Budapest, 2018. augusztus 29-30.

 

Augusztus végén kerültek megrendezésre az utánpótlás országos ranglista versenyek, amelyen az ATSK Szeged fiatal versenyzői is részt vettek.

 

Az U 10-es lányok versenyében rögtön szegedi érem született Erdélyi Blanka jóvoltából. Blanka meglepetésre felkerült a főtáblára, és nagyszerű játékkal bronzérmet szerzett élete második ranglista versenyén!

 

Az U11-es fiúk versenyében két szegedi, Kókai Ákos és Kasa Zsombor is bejutott a legjobb nyolc közé, ami kiváló eredmény az egy éve versenyző fiúktól.

 

Az U12-es lányok versenyében Hangai Flóra szintén a legjobb nyolc közé verekedte magát, míg Szosznyák Emma bronzérmes lett ebben a versenyszámban.

 

Az U13-as lányok versenyében Szosznyák Emma a 13. helyen végzett.

A legkiválóbb eredmény fiú versenyszámban született, ahol Tanács Bence döntőt játszott, és végül a dobogó második fokára állhatott fel. Ebben a versenyszámban még Kókai Ákosnak sikerült felkerülni a főtáblára.

 

A serdülő lányok versenyében Szosznyák Emma, Sztanó Krisztina és Pelyva Boglárka csoportelsőként egyaránt feljutott a főtáblára, ott azonban már csak Szosznyák Emmának sikerült újabb mérkőzést nyernie, aki végül az igen előkelő 11. helyen zárta ezt a versenyszámot.

Hozzászólások lezárva.