IV. BOGNÁR IMRE EMLÉKVERSENY EREDMÉNYEK
ATSK Szeged éremeső Kiskunmajsán
Rég nem látott nagy mezőny gyűlt össze a nemrégiben Kiskunmajsán megrendezett IV. Bognár Imre nemzetközi emlékversenyen! A két napos megmérettetésen összesen tíz ATSK Szeged versenyző vett részt. Az első napon Szabó Imre kezdte meg a medálgyűjtést, az újonc korosztályban 3. helyezést ért el, szint úgy, mint az ifjúsági korcsoportban Nagy Bence és Bánfi Norbert!
A második napon a felnőttek versenyében aztán már teljes volt a siker. Az NB-s kategóriában aranyérmes lett Ferencz Viktor és bronz érmes Tóth Sándor! A hölgyek között, az élete első versenyén játszó Erdélyi Laura 2. helyezett lett, párosban pedig már az aranyérem is összejött neki.
A 40-49 éveseknél Tóth Sándor egy ezüsttel folytatta jó szereplését, majd a páros versenyszámban Ferencz Viktorral az oldalán még egy ezüst érmet is begyűjtött.
Mindezen kiváló eredmények azt jelentették, hogy klubunk megnyerte az összetett csapatversenyt, és újabb egy évig őrizheti a vándorserleget!