ISMÉT SIKERES ORSZÁGOS VERSENY!
Utánpótlás korú versenyzőink remekül szerepeltek a hétvégén zajló Újonc és Serdülő ranglista versenyen Orosházán!
2014. Október 25-26-án rendezték meg Orosházán az Újonc és Serdülő évadzáró országos ranglista versenyt, ahol összesen hét versenyzőnk képviselte egyesületünket.
Újonc korosztályban két lányunk remekül szerepelt, hiszen a 11 éven aluliak versenyében negyeddöntőig jutott Sztanó Krisztina. Az összevont kategóriában a tőlük 2-3 évvel idősebbek között meglepetésre mind a ketten feljutottak a 32-es főtáblára. Tóth Nóra és Sztanó Krisztina is szoros meccsen kapott ki ellenfelétől.
A fiúk is lerakták névjegyüket az újonc korosztályban, Szabó Imre a 8 között zárt, ahol a későbbi győztestől kapott ki. Ez az eredmény Imrétől azért nagy szó, mert 23. volt a viadalt megelőző ranglistán, s ehhez képes az elitbe verekedte be magát! Tubak Dániel a 16 között végzett, ami szintén kimagasló teljesítmény, hiszen ő is jóval hátrébb volt a verseny előtt rangsorolva. Krizsán László és Sándor Dávid a papírformát hozva 32-be jutott.
Másnap a Serdülőben a fiúk álltak rajthoz, Szabó Imre ismét jó játékkal rukkolt elő és feljutott a 32-es főtáblára, csakúgy, mint Sándor Dávid!
Összességében meglepően jó hétvégét zártunk, reméljük jövőre is ilyen, vagy még jobb eredményekkel kényeztetnek el bennünket ifjú tehetségeink!