Bravúros bronzérem a lányoktól
A sűrű tavaszi versenyidőszak következő állomásaként április 5-én között került megrendezésre az U19-es korosztály számára a 2024-es évi Országos Csapatbajnokság, amelyen mindkét nemnél képviseltette magát egyesületünk. A lányok az Ormai László Asztalitenisz Csarnokban, míg a fiúk a BVSC Sportiskola Termében álltak asztalhoz.
Leány csapatunk a Hangai Flóra, Szögi Szonja, Bácsi Boglárka, míg a fiúk a Kókai Ákos, Kasa Zsombor, Kókai Szabolcs összeállításban szerepeltek.
Az előzetes várakozásaink alapján talán fiú csapatunktól reméltünk jobb eredményt, ám a versenyen végül lány csapatunknak köszönhetően örülhettünk az éremszerzésnek.
A Hangai, Szögi, Bácsi trió igazi csapatmunkát követően, több előrébb rangsorolt csapatot megelőzve az igen értékes harmadik helyen végzett. Igazi bravúrgyőzelemnek minősül a Soltvadkert, illetve a BVSC legyőzése. Az első kettő helyen végző Debrecen és Pécs ellen nem volt győzelmi esélyünk, így kijelenthető, hogy a maximumot sikerült kihozni a versenyből.
A fiúk versenyében végül az 5. helyet sikerült megszerezni, miután a negyeddöntőben nyerhető mérkőzésen alulmaradtunk a Cegléd ellenében. Ezek után a helyosztó mérkőzéseken előbb a Debrecen, majd a Szerencs legyőzésével zártuk a csapatbajnokságot.
Minden résztvevő játékosunknak gratulálunk az elért eredményekért!
Leány csapatunkat Lele Viktor, a fiúkat pedig Nagy Bence edzők segítették versenyzésük során.