Az Év Sportolója Gála
Hétfő este Budapesten, az Operaházban rendezték meg a 2022-es év „Az Év Sportolója Gáláját”. Világklasszisok, zseniális sportolók, hírességek sora előtt díjazták a legjobb magyar sportolókat és sportcsapatokat.
„A magyar sport fantasztikus erejét, kisugárzását, megújulási képességét nagyrészt a hagyományának és a tradíciók tiszteletének köszönheti.” – hangsúlyozta a 65. M4 Sport – Az Év Sportolója Gálát megnyitó beszédében Szöllősi György, a Magyar Sportújságírók Szövetségének elnöke.
Egyesületünk számára is kiemelt fontossággal bírt az idei Gála, hiszen az ATSK Szeged 25 éves fennállása során először fordult elő, hogy egy sportolónk érdekelt volt kategóriájában, mint a legtöbb szavazatot kapó három jelölt egyike.
Bácsi Bernát abszolút megérdemelten, három Európa Bajnoki aranyérem megnyerésével került a sportújságírok figyelmének középpontjába 2022-ben.
A szavazatok leadása után „Az év fogyatékos csapata” kategóriában, a szervátültetett asztalitenisz vegyes páros tagjaként jutott be az első három csapat közé, így a legvégsőkig szoríthattunk a minél szebb végeredmény elérésében.
Berciék végül az igen előkelő második helyen végeztek kategóriájukban!
Érdekesség, hogy Berci ugyanebben a kategóriában a szervátültetett asztalitenisz férfi páros egyik tagjaként a 4., míg az év férfi fogyatékos férfi sportolói között az 5. helyen lett rangsorolva. Mindhárom elért helyezéshez szívből gratulálunk!
A szervátültetett asztaliteniszezők számára az idei év kiemelt jelentőségű lesz, hiszen Világbajnokságot rendeznek Ausztráliában.
Abban az esetben, ha a vb-n is sikerülne maradandó teljesítményt letennie az asztalra, biztosak vagyunk benne, hogy a jövő évben még az ideinél is szebb eredménnyel zárulhatna számára „Az Év Sportolója Gála”.