ATSK Karácsony – 2022

 

ATSK Karácsony – 2022

December 22-én 15 órától tartotta egyesületünk az immár hagyománynak tekinthető, sportos, karácsonyi rendezvényét, az ATSK Karácsonyt. A program első részében az utánpótlás csoport tagjai vehettek részt egy tréfás, elsősorban ügyességi feladatokra épülő pingpongversenyen, amelyen Varga Botond szerezte meg az első helyet, mindössze egyetlen ponttal megelőzve Kasa Bíborkát.

Az eredményhirdetést követően, Márki Ernő ügyvezető idézte fel a 2022-es esztendő legszebb pillanatait, eredményeit. Karácsonyi meglepetésként versenyzőink illetve az egyesület napi munkájában részt vevő személyek ATSK-s karácsonyi ajándékcsomagot vehettek át.

Az évértékelőt követően ismét a pingpongé lett a főszerep, következhettek a korábbi évekből már jól ismert versenyszámok, úgymint a Családi Páros, a Faütős illetve a Szülők Bajnokság.

Családi Párosban az Iván Zoltán – Iván Bertold duó szerezte meg az első helyet azzal, hogy 2-0 arányban jobbnak bizonyultak a döntőben a Bácsi Boglárka – Bácsi Bernát párosnál.

A nagy tradíciókkal bíró Faütős Bajnokságon új bajnokot avattunk Tubak Dániel személyében. Bácsi Bernát a Családi Páros után ebben a versenyszámban újabb ezüstéremmel gazdagodott. Végül a Szülők egymás közötti küzdelmeiben Német Péter diadalmaskodott, megelőzve Hangai Gábort.

Ezzel a programmal lezártnak tekinthető az ATSK idei éve, folytatás 2023. január 2-án.

Addig is szeretnénk az egész Egyesület nevében minden versenyzőnknek, szülőnek, szabadidős sportolónak Sikerekben Gazdag, Boldog Új Évet kívánni!