Budapest Bajnokság
Budapest Bajnokság (2020. január 24-26.)
Két bronz érem a Budapest Bajnokságról!
Hétvégén került megrendezésre az Utánpótlás Budapest Bajnokság, amelyen az ATSK Szeged fiatal versenyzői is részt vettek.
Az U11-es fiúk versenyében a kilenc éves Kókai Szabolcs első alkalommal állhatott fel országos ranglistaversenyen a dobogóra, miután a csoportját megnyerve, a főtáblán is két mérkőzést tudott megnyerni.
Szintén ebben a korcsoportban versenyzett Erdélyi Blanka, aki csak a későbbi győztes ellen vérzett el az elődöntőben, így ő is dobogóra állhatott az eredményhirdetés alkalmával. Ugyanitt Szögi Szonja játszott negyeddöntőt, és ő is a későbbi győztestől kapott ki nagy csatában, 3/2-re!
Az U13-as fiúk versenyében mindkét szegedi fiú, Kókai Ákos és Kasa Zsombor is a legjobb nyolc közé jutott, ami nagyszerű eredmény.
Az újév első ranglistaversenyén Bácsi Bernát, Nagy Bence és Simon Viktor edzői team segítette a fiatalokat.