Elmaradt hírek 2019-ből
Néhány elmaradt hírt szeretnék pótlólag feltölteni 2019-ből. Ebben az időszakban szerver átállás miatt nem működött a honlapunk.
Budapest Bajnokság (2019. január 25-27.)
U12-es fiúk versenyében Kókai Ákos nagy csatában kapott ki magasabban jegyzett ellenfelétől a döntőbe jutásért, így egy bronzéremmel gazdagította az éremgyűjteményét. Kasa Zsombor a legjobb nyolc közé jutott, a későbbi ezüstérmes búcsúztatta.
Az U13-as lányok versenyében Szosznyák Emma ezüstérmes lett.
U12-es fiúk – Kókai Ákos – 3. hely
Az U13-as lányok Szosznyák Emma – 2. hely
Utánpótlás Asztalitenisz CSB és MOATSZ Kupa egyéni verseny (Budapest)
A legkiemelkedőbb eredményt az újonc leány csapat érte el azzal, hogy a selejtezőből két győzelemmel a főtáblára jutott, ahol a Mohács csapatát 3/0-ra legyőzve bejutottak a legjobb négy közé. Sajnos a döntőbe jutás már nem sikerült, miután Statisztika PSC “A” csapatától 3/0-s vereséget szenvedtek, így végül a dobogó harmadik fokára állhatott fel a csapat (Szosznyák Emma, Hangai Flóra és Erdélyi Blanka).
Újonc fiú csapatunk 5-8. hely: Kókai Ákos, Kasa Zsombor, Kókai Szabolcs
Serdülő lány csapat 5-8. hely: Sztanó Krisztina, Pelyva Boglárka, Szosznyák Emma, Hangai Flóra
Serdülő fiú csapat 5-8. hely: Tanács Bence, Kókai Ákos, Kasa Zsombor
Az egyéni MOATSZ Kupán is a lányok hozták az érmeket!
Az U-11-es lányok – Erdélyi Blanka – 3. hely
U-13-as lányok – Szosznyák Emma – 3. hely
Újonc és Serdülő OB (Mohács, 2019.05.10-12.)
U12-es fiúk – Kókai Ákos és Kasa Zsombor – 3. hely
U13-as lányok – Szosznyák Emma 3. hely
Serdülő leány párosban a Pelyva – Sztanó páros a legjobb 8 közé jutott.
Kelet-Magyarországi területi ranglistaverseny Bp, 2019.06.15-16.
U-11 lányok 1. Erdélyi Blanka, 2. Szögi Szonja
U-13 lányok 2. Erdélyi Blanka
U-13 fiúk 3. Kókai Ákos, 5-8. Kasa Zsombor
Serdülő lányok 2. Pelyva Boglárka, 3. Sztanó Krisztina
Serdülő leány páros 1. Pelyva Boglárka – Sztanó Krisztina,
2. Szosznyák Emma – Hangai Flóra
BVSC/STATISZTIKA évadnyitó verseny (2019. 08.28-30.)
U12-es fiúk versenyében Kókai Ákos nagyszerű versenyzéssel döntőbe jutott, végül ezüst éremmel zárta a versenyt. Kasa Zsombor a legjobb nyolc közé jutott, a későbbi győztes búcsúztatta.
Az U13-as korosztályban versenyében Szosznyák Emma játszott negyeddöntőt. A fiúknál Kókai Ákos az igen értékes 11. helyet szerezte meg, Kasa Zsombor a főtábláig jutott.
A serdülő S15-ös korcsoportos lányok versenyében Sztanó Krisztina a nagyon előkelő 7. helyen végzett. A fiú versenyszámban Kasa Zsombor szerepelt a legjobban, a 15. helyet sikerült megszereznie. Kókai Ákos főtáblára jutott.
Párosban a Szosznyák Emma – Tanács Nóra (Soltvadkert) páros egészen a negyeddöntőig menetelt, ahol a későbbi győztes pártól szenvedtek vereséget. Ők az ifik között is eljutottak idáig, ami nagyszerű eredmény.
Az ifi mezőnyben Szosznyák Emma 11. helyet csípte el, Sztanó Krisztina főtáblára jutott.
U12-es fiúk Kókai Ákos – 2. hely
Kelet-Magyarországi területi ranglistaverseny Bp, 2019.09.28-29.
Nagyszerűen szerepeltek az ATSK-s versenyzők a budapesti területi ranglista versenyen, hiszen 3 arany, 2 ezüst és 2bronz éremmel zárták a két napos küzdelmet.
U-11 lányok 1. Erdélyi Blanka, 3. Szögi Szonja
U-13 lányok 2. Hangai Flóra
U-13 fiúk 1. Kókai Ákos,
Serdülő lányok 2. Szosznyák Emma 3. Hangai Flóra
Serdülő leány páros 1. Szosznyák Emma – Hangai Flóra
Újonc és Serdülő Ranglista Verseny (Bük, 2019. 10.11-13.)
A Bükkön rendezett országos ranglista versenyen az ATSK Szeged fiatal versenyzői is részt vettek, és a remek eredményeknek köszönhetően az egyesületi pontversenyben az igen előkelő 8. helyen zárták a versenyt!
A legnagyobb sikert Szosznyák Emma érte el, aki végig nagyszerű teljesítményt nyújtva a 2. helyen végzett az U13-as lányok között! Ugyanitt Hangai Flóra a legjobb 16 közé került.
Az U13-as fiúk között Kókai Ákos az igen értékes13. helyet szerezte meg.
A serdülő lányok versenyében Szosznyák Emma ismét jól teljesített, és 10. helyen zárta az egyéni versenyt.
Párosban a soltvadkerti Tanács Nórával ismét dobogóra állhatott, ezúttal a dobogó 3. fokára.
Az ifi lányok is szépen helytálltak, hiszen Pelyva Boglárka a 13., Szosznyák Emma a 14. helyen zárta a főtábla küzdelmeit.
U13-as lányok – Szosznyák Emma 2. hely
Serdülő leány páros – Szosznyák Emma – Tanács Nóra 3. hely
Újonc és Serdülő Ranglista V. (Orosháza, 2019.10.26-27.)
Most a serdülő leány egyéniben és párosban sikerült a dobogóra felállni Szosznyák Emmának, aki egyéniben a későbbi győztes Balogh Ágnes Kírától kapott ki, míg párosban Tanács Nórával (Ambrus Asztalitenisz Akadémia) szintén az elődöntőben szenvedtek vereséget.
Az U-13-as korosztályban Szosznyák Emma 5., Hangai Flóra a 15., Kókai Ákos a 13. helyen végzett.
A legfiatalabbaknak rendezett U11-es korosztályban Kókai Szabolcs és Erdélyi Blanka bejutott a legjobb nyolc közé.
Serdülő lányok – Szosznyák Emma 2. hely
Serdülő leány páros – Szosznyák Emma – Tanács Nóra 3. hely
Országos Újonc TOP24 (Szeged, 2019. 11.15-16.)
Szegeden, az Egyetemi Sportközpont Tornacsarnokában került megrendezésre a „FESZÜLTSÉG Kupa” Országos ÚJONC LEÁNY és FIÚ „TOP 24 BAJNOKSÁG”.
Éppen tizenöt éve rendezhetett Szeged ilyen rangos utánpótlás versenyt!
Eredmények:
2. hely Szosznyák Emma
11. hely Hangai Flóra
14. hely Erdélyi Blanka
17. hely Kókai Ákos
Reménységek kupája (2019.12.08.)
Év végére jutott a legfrissebb igazolt utánpótláskorú játékosok versenye, amit az Ormai-csarnokban rendeztek meg. Kevés nevezés érkezett, az ATSK színeit U10-es korosztályban Szögi Szonja és Kókai Szabolcs képviselte, mindketten 9 évesek.
Szonja az első négy mérkőzését magabiztosan nyerte, utolsó csoportmeccsén a High Life-os nagy rivális Szűcs Nati ellen lépett asztalhoz. Az első szett fordulatos eredményeket produkált, 8:6-os előnyről pillanatok alatt fordítani tudott a pesti kislány, és két rossz szervafogadás után a szett is elment. A második-harmadik játszmában már csak futottunk az eredmény után, bátortalan passzív játékkal simán kikapott. Így egy vereséggel a második helyen végzett, de kitartását, küzdőszellemét ismerve bízunk benne, hogy legközelebb revansot vesz.
A fiúknál Szabolcsnak öt fős csoportban kellett kiharcolnia a továbbjutást, ami nem volt egyszerű.
Végül jó játékkal csoportgyőztesként jutott tovább, a főtáblán egyből a döntőbe jutásért játszhatott a celldömölki balkezes Németh Bence ellen. 1:0 és a második szettben már 8:6-ja is volt, innen azonban az ellenfél nem hibázott. Sajnos több szettre már nem futotta, látszódott, hogy el is fáradt nagyon, így bronzéremmel gazdagodott az éremgyűjteménye.
Dr. Varga Csaba kétszeres EB aranyéremes a kopogós pingpong Eb-n!
Egyéniben és csapatban is magyar aranyérem született a kopogós pingpong Európa-bajnokságon Budapesten.
A sorozat Facebook-oldalának vasárnapi tájékoztatása szerint az egyéniben győztes Dr. Varga Csaba (ATSK Szeged) a döntőben azt a Zakar Kristófot győzte le, aki címvédőként indult a kontinensbajnokságon.
Az Eb első négy helyezettje kvalifikációt szerzett a 100 ezer dollár összdíjazású, 2020-as londoni világbajnokságra, amelyen a két magyar mellett a két bronzérmes, az ír Gavin Maguire és a spanyol Javier Benito indulhat majd.
A magyarok a csapatversenyben is a legjobbnak bizonyultak, ott a két szegedivel felálló Zakar Kristóf, Dr. Varga Csaba, Márki Róbert hármas a döntőben óriási csatában győzte le 3-2-re a szerbeket.
Az asztalitenisz kopogós válfajában smirgli szerű anyaggal borított ütőkkel játszanak a versenyzők, a régi idők pingpongját idézve.