2024. évi Felnőtt Országos Bajnokság
Március 22-24 között rendezték meg a felnőtt korosztály számára a 2024-es év Országos Bajnokságát. Az év legnívósabb hazai versenyének ezúttal Győrben az Olimpiai Sportpark adott otthont.
Több ATSK-s versenyző is képviseltette magát a megmérettetésen, női versenyzőink közül Hangai Flóra mellett a fiú bajnokságra Kecskemétről kölcsönvett Halász Ella indult, míg a férfiak mezőnyében Nagy Bence, Kasa Zsombor, Lele Viktor és dr. Varga Csaba Koppány is asztalhoz állt. Elmondható tehát, hogy a szegedi különítményből ketten még utánpótláskorú versenyzők, így számukra elsősorban a felnőtt mezőnyben történő tapasztalatszerzés volt az elsődleges célkitűzés.
A teljes magyar élmezőnyt felvonultató Országos Bajnokságon négy versenyszámban is a legjobb 16 közé sikerült bekerülnie versenyzőinknek. Vegyes párosban Nagy Bence a nyíregyházi Laskai Írisszel, míg dr. Varga Csaba Koppány Halász Ellával az oldalán volt közel a negyeddöntőbe jutáshoz.
Az férfi egyéni verseny során Nagy Bencének, Lele Viktornak és dr. Varga Csaba Koppánynak is sikerült a főtáblára kerülnie. Előbbi két játékosunk a főtábla első körében szenvedett vereséget, míg dr. Varga Csaba Koppány további két győzelmet aratott, így a legjobb 16 közé került, ahol a válogatott Ecseki Nándor ellen maradt alul 4:1 arányban.
Női egyesben a kecskeméti színekben induló Halász Ella szintén jó teljesítményt nyújtva a legjobb 16 között búcsúzott a későbbi 3. helyezett Hartbrich Leonie ellenében.
Minden résztvevő versenyzőnknek gratulálunk az elért eredményekhez!