Újabb döntetlen az NB I-ben

Az NB I Keleti csoport 12. fordulójából elhalasztott mérkőzésen szoros összecsapásra volt kilátás az ATSK Szeged és a tehetséges fiatalokból álló KSI SE csapatai között, miután az őszi félév során lejátszott mérkőzés is az utolsó labdamenetig kiélezett csatát hozott.

A szép számmal kilátogató szurkolók újfent kiegyenlített összecsapást láthattak, melynek vége ismételten pontosztozkodás lett a csapatok között.

Ezzel a szegedi csapat jelenleg a bajnokság 7. helyét foglalja el. Együttesünk négy tavaszi mérkőzéséből harmadjára játszott döntetlent, egy vereség mellett.

A bajnokságban a szegediek legközelebb április 6-án állnak asztalhoz, amikor is a bajnokság egyik legfontosabb összecsapásán a Dunakeszi csapatát fogadják.

NB I -es férfi mérkőzés: ATSK Szeged I. – KSI SE I. 7:7

 

ATSK győzelmek:

  1. Varga Csaba Koppány 3, Nagy Bence 2, Kókai Ákos 1, valamint a Nagy Bence – dr. Varga Csaba Koppány páros.