NEMZETKÖZI TAPASZTALATSZERZÉS

Utánpótlás korú versenyzőink részt vettek a nagy hagyományokkal rendelkező Molnár János Nemzetközi emlékversenyen január 7-én az újonc versenyszámban.

Budapesten a BVSC csarnokban megrendezett rangos viadalon a Szabó Imre, Sándor Dávid, Tubak Dániel, Krizsán László csapattal vettük fel a versenyt a hazai és külföldi ellenfelekkel. Az 1995-ben tragikus balesetben tizenhárom évesen elhunyt Molnár Jánosra emlékezik minden év február hatodika és kilencedike között a hazai és nemzetközi pingpong társadalom.  Idén is nagy mezőny gyűlt össze, hiszen 18 ország 217 versenyzője ált asztalhoz.

Szegedi sikerekre volt példa az előző években, 2002-ben Pósfai Gergely, 2003-ban Márki Róbert állhatott fel a dobogóra újonc korosztályban! A mostani versenyen bár nem ilyen eredményesen, de tisztességesen helyt álltak fiataljaink, akik mindössze fél éve versenyeznek komolyabb szinten. Szabó Imre kis szerencsével tovább is juthatott volna, de egy győzelemmel kiesett a csoportjából. Krizsán László szintén egy nyertes meccsel zárta csoportküzdelmeket.

Tanulságos, hasznos verseny volt ez a játékosoknak és érdekes is, mert Szabó Imre például  izraeli játékossal is megmérkőzhetett! Szakmai szempontból sokat jelentett tehát ez a megmérettetés, s jó felkészülés volt a közelgő újonc csapatbajnokságra, ahol  akár éremesélyesek is lehetünk majd!