NB II. Csapatbajnokság

 

Már nincs százszázalékos csapat a bajnokságban, miután az NB II. őszi szezonjának hetedik fordulóbeli rangadóján a két szegedi csapat nem bírt egymással.

A vendégek számára indult jobban a találkozó, hiszen némi meglepetésre mindkét páros mérkőzést megnyerték. Sokáig úgy tűnt, hogy a hazaiak a korán összeszedett hátrányt képtelenek ledolgozni, azonban Dr. Bohács és Dr. Varga vezérletével 5:5-nél sikerült utolérni ellenfelüket. Ekkor következett a nap előzetesen talán legjobban várt mérkőzése Dr. Bohács Gábor és Kószó Attila között, azonban a vendégek sztárjátékosa szemernyi esélyt sem adott az ATSK húzóemberének, majd miután Kószó István is legyőzte Márki Róbertet már 5:7 állt az eredményjelzőn. Ezután viszont a hazaiak zsinórban négy találkozót nyertek, Lele Viktor és Márki Róbert is nagy csatában győzte le Gazdag Károlyt, Dr. Varga öt játszmában verte Dr. Lukácsot, Dr. Bohács pedig esélyt sem adott Kószó Istvánnak, így az utolsó két találkozó előtt 9:7-re már a hazaiak vezettek. A beírásnak köszönhetően azonban itt már sejteni lehetett, hogy a vége döntetlen lesz, hiszen Lele Viktornak is bravúrra lett volna szüksége Dr. Lukács ellenében, míg Dr. Vargának leginkább csodára Kószó Attila legyőzéséhez. Bár a sportban néha előfordul ezúttal a csoda elmaradt, Dr. Varga hiába nyújtotta talán a nap legjobb teljesítményét, Kószó ellen nem volt esélye, a látványos labdamenetekkel tarkított találkozón érvényesült a papírforma, a vége 0:3. Így kialakult a 9:9-es végeredmény, aminek számszakilag talán a vendégek, a mérkőzés képe alapján viszont inkább a hazaiak örülhettek jobban. A feljutásról és a bajnoki címről a tavaszi visszavágó dönt, melyet a Floratom várhat valamivel kedvezőbb helyzetből.

NB II -es férfi mérkőzés: ATSK Szeged I. –  Floratom SZAC Probart II. 9:9

 ATSK I. győzelmek:

Dr. Bohács Gábor 3, Dr. Varga Csaba 3, Lele Viktor 2, Márki Róbert 1

 

A nap másik találkozóján ATSK Szeged második csapata a Debrecent fogadta. A vendégek csupán három játékossal érkeztek – így 5:0-s szegedi vezetésről indult a találkozó – ám így is majdnem kiénekelték a sajtot a hazaiak szájából, mivel Bán Gergely az összes mérkőzését megnyerte. Az ATSK sikerében – Szelei Szabolcs két sima győzelmén túl – nagy szerepet játszott, hogy 9:7-es állásnál Tubak Dániel öt játszmában legyőzte Gazdag Ádámot, így a Szeged itthon tartotta a bajnoki pontokat.

NB II -es férfi mérkőzés: ATSK Szeged II. – DABE I.   10 : 8

 ATSK II. győzelmek:

Szelei Szabolcs 3, Tubak Dániel 2, Krizsán László 2, Dr. Nagy László 2 valamint a
Szelei-Krizsán páros