Kopogós EB
Egyesben az orosz Dmitrij Popov, párosban pedig a Falk Konopisky, Robert Janke német duó nyerte a vasárnap késő este véget ért budapesti kopogós pingpong Európa-bajnokságot. Utóbbi számban két magyar kettős is felállhatott a dobogóra.
A Marczibányi téri Ormai László Csarnokban, illetve a Népligetben található Liget Clubban rendezett hétvégi verseny különlegességét az adta, hogy az asztaliteniszben mára megszokott szoft ütőborítások helyett szivacs nélküli, úgynevezett kopogós ütőkkel bonyolították le. Ebben a műfajban ez volt az első kontinensviadal, amelyre 15 ország mintegy 80 játékosa nevezett.
A szervezőktől kapott tájékoztatás szerint egyesben Popov a spanyol Javier-Benito Rodríguezt győzte le a döntőben 3:1-re. Mellettük a két elődöntős, a román Vlad Farcas és a lengyel Przemyslaw Salacinski is részvételi jogot szerzett a január 27–28-i londoni világbajnokságra, amelynek összdíjazása 100 ezer dollár lesz.
Magyar részről a paralimpiai bajnok Pálos Péter, valamint Barassó Máté szerepelt a legjobban, mindketten a legjobb nyolc között búcsúztak.
Párosban viszont volt magyar érmes, kettő is: a Szakál Béla, Zakar Kristóf duó csak a fináléban maradt alul – 2:1-re nyert ellenük a német kettős –, Varga Csaba és Márki Róbert pedig az elődöntőben kapott ki 2:0-ra a Konopisky, Janke egységtől.
A szombati és vasárnap délelőtti előcsatározások után a végső küzdelmeket vasárnap délután rendhagyó helyszínen, egy szórakozóhelyen bonyolították le. A Liget Clubban a mérkőzések szüneteiben egy konferanszié és egy DJ szórakoztatta a közönséget, s fényeffektekkel tették még látványosabbá a műsort.
/Forrás: http://www.nemzetisport.hu/egyeb_egyeni/asztalitenisz-ket-magyar-paros-a-dobogon-a-kopogos-eb-n-2605421 /