Moatsz Kupa
Március utolsó illetve április első hétvégéjén került megrendezésre az újonc és az ifjúsági MOATSZ Kupa, előbbinek Tata, utóbbinak Budapest adott otthont.
Az U11-es leány versenyben Hangai Flóra a legjobb 16, Szosznyák Emma pedig a legjobb 8 közé jutott, ahol csak a későbbi győztes Tanács Nórától kapott ki.
Az U13-as lányok versenyében Sztanó Krisztina a legjobb 16 közé jutott, míg Pelyva Boglárka és Szosznyák Emma a 32 között búcsúzott.
Csapatban a szegedi lányok hadilábon álltak a szerencsével, a csoportkörben a későbbi döntőstől, míg az egyenes kieséses szakaszban a végső győztestől kaptak ki, így végül a Sztanó, Pelyva, Gajdács, Hangai, Szosznyák összeállítású kvintett a 7. helyen végzett.
Az U13-as fiúknál Tanács Bence remek játékkal feljutott a főtáblára, ahol a később egészen az elődöntőig menetelő Kizakisz Georgiosz győzte le.
Az ifjúsági fiúk versenyében Krizsán László a főtáblára jutott, míg csapatban a Szabó, Sándor, Krizsán, Andróczki felállásban a 9. helyet szerezték meg a szegediek.