MAGYAR – SZERB ÚJÉVI ASZTALITENISZ VERSENY

Magyar – Szerb Asztalitenisz Verseny az újév első hétvégéjén Szegeden, az Etelka sori Tornacsarnokban

Az első napon megrendezett 9 utánpótlás versenyszámban 207, a vasárnapi felnőtt versenyszámokban 167 versenyző küzdött a kupákért, érmekért.
Összesen, 35 egyesület képviseletében, 12 versenyszámban, 374 induló a két nap mérlege versenyrendezői szempontból.
A projekt következő eseménye az áprilisban megrendezésre kerülő Magyar – Szerb Diákverseny lesz.

Az első napon, a 11 éves fiúk versenyében két szegedi fiú is a dobogóra állhatott, miután Szabó Imre a döntőben nagyon jó játékkal győzte le tolnai ellenfelét, az elődöntőben klubtársát, Tubak Dánielt győzte le három szettben. Tubak Dániel az egy évvel idősebbek között is bronzérmes lett, csakúgy, mint Bánfi Norbert az ifjúsági fiúk között. Az újoncok vigasz versenyében Sztanó Krisztina arany, Andróczki Zalán bronzéremmel vigasztalhatta magát a selejtezőben elszenvedett vereséget követően.

A második napon, a férfi egyesben Varga Csaba, a Szeged AC versenyzője nyert, megelőzve Vitsek Ivánt (Szeged AC), Gazdag Károlyt (Szentesi Kinizsi) és Csetle Zoltánt (ATSK Szeged)

Az amatőrök versenyében Szelei Ákos most sem talált legyőzőre, így tovább gyarapította pingpong trófea gyűjteményét. A hölgyek versenyét Horváth Klára nyerte meggyőző játékkal, mellette még Vikor Beatrix jutott a legjobb négy versenyző közé a szegediek közül.

Eredmények:

Fiúk Újonc III. (10 évesek, 21 induló)
1. Cokic Alexandar STK Spartak Szabadka
2. Zsemberi Tamás Eötvös PDSE Orosháza
3. Miskolczi Krisztián STK Horgos
3. Balogh Bence Fastron AC Tolna

Vigasz verseny
1. Kopcsjak Tamás Szarvasi Körös ASE
2. Jónás Gábor Szarvasi Körös ASE
3. Szántosi Dávid Szarvasi Körös ASE
3. Andróczki Zalán ATSK Szeged

Fiúk Újonc II. (11 évesek, 6 induló)
1. Szabó Imre ATSK Szeged
2. Bolgár Tamás Fastron AC Tolna
3. Tubak Dániel ATSK Szeged
3. Hadevic Dario STK Spartak Szabadka

Fiúk Újonc I. (12 évesek, 36 induló)IPA2 Magyar-Szerb verseny Újonc III. leány főtábla
1. Cokic Alexandar STK Spartak Szabadka
2. Ádám Valentin Bajai TSE
3. Tubak Dániel ATSK Szeged
3. Pijukovity Martin STK Horgos

Lányok Újonc III. (10 évesek, 21 induló)
1. Bezeg Réka STK Óbecse
2. Kovács Katona Lilla STK Bácska Topolya
3. Gvozdenovic Katarina ATK Kishegyes
3. Gombos Alíz STK Zenta

Vigasz Verseny
1. Sztanó Krisztina ATSK Szeged
2. Varga Bernadett STK Gerendás
3. Ádám Flóra Bajai TSE
3. Varga Bernadett STK Gerendás

Lányok Újonc I. (12 évesek)
1. Pele Orsolya STK Bácska Topolya
2. Kovács Melánia Fastron AC Tolna
3. Bezeg Réka Óbecse
3. Csikós Kata STK HorgosIPA2 Magyar-Szerb verseny Serdülő fiú főtábla

Serdülő fiúk (34 induló)
1. Martinovic Niksa STK Spartak Szabadka
2. Mihálovity Dominic STK Horgos
3. Drljaca Stefan STK Csóka
3. Szabó Bence BVSC Zugló SI

Serdülő lányok (16 induló)
1. Pele Orsolya STK Bácska Topolya
2. Veréb Xénia STK Zenta
3. Orosz Nikolett ATK Temerin
3. Bakos Lilla STK Bácska Topolya

Ifjúsági fiúk (34 induló)
1. Martinovic Niksa STK Spartak Szabadka
2. Radosavljevic Aleksandar STK Spartak Szabadka
3. Bánfi Norbert ATSK Szeged
3. Lukic Ugljesa STK Spartak Szabadka

Ifjúsági lányok (15 induló)
1. Orosz Nikolett ATK Temerin
2. Milovanovic Ivana STK Zenta
3. Szórád Henrietta STK Zenta
3. Balogh Klaudia ASE Orosháza

Nyílt Férfi Verseny (73 induló)IPA2 Magyar-Szerb verseny  felnőtt Nyílt férfi főtábla
1. Varga Csaba Szeged AC
2. Vitsek Iván Szeged AC
3. Gazdag Károly Szentesi Kinizsi
3. Csetle Zoltán ATSK Szeged

Férfi Amatőr Verseny Főtábla (81 induló)
1. Szelei Ákos Szeged
2. Dihel Mihály Elek
3. Béres Sándor Gyulai AK
3. Kerekes Róbert Apátfalva

Férfi Amatőr Verseny Vigasz Verseny

1. Vér Krisztián Szabadka
2. Nemes Dániel Zenta
3. Lakatos Mátyás Szabadka
3. Busi Lajos Kiskunmajsa

Női Amatőr Verseny (13 induló)
1. Horváth Klára Szeged
2. Diószegi Margit Hódmezővásárhely
3. Borbás Barbara Kiskunmajsai AC
3. Vikor Beatrix Szeged