Kelet-Magyarország 2017. Évi Serdülő és Újonc Területi, Cegléd
Június első hétvégéjén Cegléden került megrendezésre a Kelet-Magyarország 2017. Évi Serdülő és Újonc Területi Ranglista Verseny.
A CVSE Sportcsarnokban népes mezőny gyűlt össze, és színvonalas találkozókat láthattunk.
Az U11-es lányok versenyében Szosznyák Emma remek játékkal a harmadik helyen végzett, míg Hangai Flóra a legjobb nyolc közé jutott.
Az U13-as fiúk küzdelmeiben Tanács Bence a nyolcaddöntőig jutott, ahol csak nagy csatában szenvedett vereséget a Pénzügyőrös Kisgéczi Domonkostól, aki ezután meg sem állt az elődöntőig, és végül a harmadik helyen végzett.
Az U13-as lányok versenyében a legjobb tizenhat között öt, a legjobb nyolc között két szegedi is volt, ám végül egyiküknek sem sikerült érmet szerezni. Ehhez a legközelebb Sztanó Krisztina állt, aki 2-1-es vezetésről kapott ki Tanács Nórától.
A serdülő fiúk versenyében üde színfolt volt Tubak Dániel játéka, aki remek napot fogott ki, és egészen a döntőig menetelt. A fináléban az NB II-ben pallérozódó ceglédi Ócsai Máté ellen már nem volt ellenszere, de az ezüstérem is nagyon szépen csillog.
A serdülő lányok küzdelmeiben Pelyva Boglárka és Gajdács Adrienn is feljutott a főtáblára, ám ez egyben a végállomást is jelentette számukra. Párosban azonban csak nüanszokon múlt, hogy nem sikerült érmet szerezniük, hiszen a nyolc között a végletekig kiélezett mérkőzésen maradtak alul a későbbi döntős Elischer Boglárka-Kuris Kitti duó ellen.