Siketlimpia – Samsun
Szalai Béla, az ATSK Szeged hallássérült sportolója a magyar válogatott tagjaként június 17-31 között a törökországi Samsunban megrendezett Siketlimpián szerepelt. Az eseményen 97 ország 2500 versenyzője 21 sportágban mérte össze a tudását.
Az alábbiakban a szegedi sportoló útinaplóját olvashatják:
1.nap: Reggel 8:00-ra jön értem a transzfer járat, majd az átszállással, meg nem kapott felszálló kártyákkal és kisebb-nagyobb késésekkel tarkított, körülbelül 15 órás utunk végén hajnal egykor érkezünk meg a szállásunkra. Az akkreditációs központban mindenki kapott egy fényképes kártyát, a szállásra és a versenyhelyszínekre csak ezzel lehetett bejutni, és ezzel is csak szigorú biztonsági ellenőrzések után. A kártyák kiadása előtt a 27 versenyzőből 4-et szúrópróba szerűen kiválasztottak, akiket hallásvizsgálatra vittek, így próbálták kiszűrni a csalás lehetőségét.
A törökök egyébként roppant segítőkészek voltak, szendvicseket, üdítőket kaptunk, azonban a pontosság nem a legfőbb erényük. A szálláson az eredetileg nekünk szánt szobába nem sikerült bejutni, így máshova vezényeltek minket.
2. nap: Érdekesség hogy a török boltokban nem lehet semmilyen alkoholt kapni, persze a magyaroknak, pontosabban a judosoknak így is sikerült szerezniük egy dobozos sört, ám balszerencséjükre a szállásra történő beléptetéskor a biztonságiak kiszúrták és a következő kilépésig lefoglalták. A biztonságra nagy hangsúlyt fektettek a szervezők, ami számomra megnyugtató volt. A szálláson kiderült hogy a nekünk szánt szoba valójában a takarítóké, így alternatív megoldásként hárman három külön szobába kerültünk.
Este került sor a megnyitóra, már a felvezetés is rendkívül komoly volt. A 30-40 buszból álló konvojt rendőrök kisérték, az utcán kommandósok álltak. A stadionban fantasztikus hangulat volt, körülbelül 40ezren köszöntöttek minket, felemelő pillanat volt, amit meg is könnyeztem. 64 évesen eljutottam ide, a nemzeti lobogó alatt vonultam, Magyarország képviseletében.
3.nap: A mai napon két edzésünk is volt, egy délelőtt és egy délután. A terem és a szállás közötti út körülbelül 40 perc volt, így majdnem három órát töltöttük utazással a négy óra edzés mellett…a nap végére mindenki kellően elfáradt.
4.nap: Eljött a verseny ideje, már nagyon vártam. A csoportban négy csapat volt, rajtunk kívül Oroszország, Taiwan és Csehország került ebbe a kvartettbe.
Reggel 9.00-kor Taiwan ellen kezdtük meg a szereplést, nem sok esélyünk volt, a vége 0:3.
Délután 14:30-kor jött a következő, talán leginkább nyerhető találkozó a csehek ellen. Négy mérkőzés után 2-2-re álltunk, a döntő meccset én vívtam, és bár 2-1-re is vezettem végül nem sikerült nyernem, így a végén a csehek örülhettek 2:3 oda.
Este 17:30-kor az oroszok következtek, sajnos itt sem volt reális esélyünk meglepetést okozni, 0:3-as vereséggel zártuk a csoportküzdelmeket, így a 13-16. helyért játszhatunk majd holnap.
5.nap:11:00-kor Ausztria ellen álltunk asztalhoz, bár a végeredmény itt is 0:3 lett, valójában nem volt ekkora a különbség a két csapat között.
Délután 13:00-kor aztán jöhetett a házigazda Törökország, a hangulat fantasztikus volt, még akkor is ha mindenki ellenünk szurkolt, nekem sikerült nyernem ám a hazaiak így is behúzták a találkozót 3:1-re.
16:00-kor jöhetett az utolsó mérkőzésünk, az ellenfél Thaiföld. Végre sikerült nyerni, kiélezett csatában 3:2-re, így sikerélménnyel zárhattuk a versenyt.
Egyébként minden találkozó előtt fél órával le kellett adni az ütőket a versenybíróknak, akik ellenőrizték hogy szabványos és engedélyezett-e a borítás. Ha mindent rendben találnak akkor a mérkőzés előtt visszaadják. A mez színét is meg kell adni, nem egyezhet az ellenfélével, az előbb érkezőnek van elsőbbsége.
A szálláson végre beköltözhettünk a közös szobánkba, bár 4 nap kellett hozzá de jobb később mint soha. Este a szálláson a helyiek bárányhúsból és zöldségekből készítettek vacsorát, közben török zene szólt, nagyon hangulatos volt, sokan táncra is perdültek.
6.nap: Az első olyan nap amikor lehetőségünk nyílt egy kis városnézésre. Reggel lementünk a tengerpartra sétálni, aztán ebéd majd pihenő. A délutáni edzést kihagytam, mert fájt a térdem.
Este városnézés aztán vacsora egy török étteremben volt a program. Utóbbi nem ment éppen zökkenőmentesen, de legalább finom volt. Én bárányt ettem – darálthúsból készült – , zöldség és bulgur körettel.
7.nap: 9:45-kor vegyes páros mérkőzésünk volt az oroszok második egysége ellen. Az első szettet sikerült megnyernünk, és a másodikba is volt némi esélyünk, a vége azonban 1:4, de nem vallottunk szégyent. A párom egy 13 éves lány, én pedig 64 éves vagyok, a nagy korkülönbség ellenére egész jól játszottunk.
A délutánt a homokos tengerparton töltöttem, a víz kiváló volt, a kiszolgáló egységek kevésbé. Itt a város szélén nincsenek igazán kiépítve a strandok.
8.nap: Egynemű párosban nem indultam, de szurkolni természetesen kimentem. A férfi párosunk egyből búcsúzni kényszerült, a lányok két kört is mentek, a harmadik akadályt azonban már nekik sem sikerült abszolválniuk.
Délután masszázs, majd szurkolás az uszodában. Az egyik magyar lány a 200m-es mellúszás döntőjében 6. lett, szép eredmény. Este a helyiek megajándékoztak bennünket, hátizsákot, mezt és különböző apróságokat kaptunk.
9.nap: Elkezdődtek az egyéni küzdelmek, az én csoportom kimondottan erős, rajtam kívül egy litván egy koreai és egy ukrán játékos alkotja a kvartettet. A csoportban csak én vagyok teljesen amatőr, a többiek profik vagy fél-profik, egyébként is a 90 indulóból mindössze 20 amatőr van, köztük a 3 magyar. A litván és a koreai ellen sem sikerült szettet nyernem, mindkétszer 0-3 lett a vége.
A nap krónikájához tartozik még, hogy a magyar csapat megszerezte az első, és egyben utolsó érmét, egy felgyői lány lövészetben bronzérmes lett.
10.nap: 11.00-kor játszom az utolsó meccsem, de a csapattársaim közül van aki már korábban asztalhoz áll, így reggel 6-kor kelünk. Az ukránt ellenfelem se tudtam megszorongatni, ez a találkozó is 0-3-al zárult, de így is nagy élmény volt.
Ebédszünetben a szokásos hideg ételt kapjuk, főleg édességeket, a vacsora már bőségesebb. Este 21.00-kor beszámolót tartok a csapat előtt, hiszen én új tagja voltam ennek a közösségnek, én ugyanis egy baleset folytán lettem halláskárosult, nem így születtem. Megköszöntem hogy befogadtak, elmondtam hogy mennyire megható volt a megnyitó. Utána többen is gratuláltak az első és egyben utolsó olimpiai szereplésemhez, és a beszédhez.
11.nap: Megnéztük az egyéni döntőket, a nőknél két kínai lány mérkőzött, a vége 4:3. A férfiaknál egy kínai és egy szlovák játékos jutott a fináléba, nagy csatában itt is – 4:3 – ázsiai győzelem született. Végignéztük a kínaik bemelegítését, ami roppant tanulságos és egyben furcsa volt az európai szemnek. Az edző vezényletével különböző feladatok és nyújtásokat végeztek egy-egy szőnyegen.
Délután kilátogattunk az atlétikai stadionba, az egyik magyar lány bejutott a 800m-es síkfutás döntőjébe, ahol végül a 7. helyen zárt.
Az ételekkel kapcsolatban megjegyezném, hogy ugye a marhahús vallási okokból náluk teljesen hiányzik a kínálatból, csak úgy mint a felvágott, kolbász, szalámi. Szinte minden étel csirkéből készül, emellett kétszer volt bárányhús. Ebédre legalább hat fajta menüből lehetett választani, mindig volt legalább négyféle sajt, saláta, rántotta, stb…Bár nem mindenkinek nyerte el a tetszését ez a konyha, de nekem tetszett.
12.nap: A délelőtt városnézéssel telt, a körülbelül 600 ezer lakosú város török viszonylatban szép, tiszta. Tengerpart és hegyek egyaránt vannak ami különleges hangulatot kölcsönöz a városnak. Este a törökökkel vacsoráztam, az udvaron készítettek különböző sülteket.
13.nap: A maratoni futás napja, a mezőny a szállásunk előtt halad el, így látjuk hogy a három kenyai futó nagy fölénnyel vezet, a végén is ők osztoztak az érmeken, semmi meglepetés. A két magyar srácot is megtapsoltuk. Utána irány a város, és a libegő, a tengerparttól egészen a hegyig megy, nagy élmény volt.
14.nap: Ez a nap már a pakolással, készülődéssel telik, délután irány a záró ünnepség, többezres tömeg és sok beszéd/jelbeszéd volt, este 11-re érünk vissza a szállásra.
15.nap: Hajnal 2-kor indulunk a reptérre, minden gördülékenyen megy, Isztambulban a konzul és kolléganője segít az átszállásban, Ferihegyen a média képviselői vártak minket.
A pontversenyben végül a 97. országból Magyaroszág a 48. helyen végzett.
Hát így éltem én meg ezt az a számomra örökké emlékezetes samsuni utazást.
