Category Archives: Hírek

Csapatbajnokság

Az NB II-es bajnokság harmadik fordulójában az ATSK Szeged férfi csapata Mezőberénybe látogatott. A két eddig százszázalékos csapat találkozója a várt nagy csatát hozta. A szegediek közül Dr. Bohács ezen a hétvégén is parádézott, valamennyi mérkőzését megnyerte. Az első két fordulóban szintén hibátlan Ferencz azonban

Csapatbajnokság

A hétvégén folytatódott az NBII – es asztalitenisz bajnokság. A keleti csoport második őszi fordulójában az ATSK Szeged férficsapata a Mezőtúr AFC-t fogadta. A mérkőzés esélyese egyértelműen a hazai csapat volt, még akkor is, ha Ferencz Viktor és dr. Bohács Gábor mellett a szegediek ezúttal

Major Endre Negyedik Rióban!

Bár a bronzmérkőzést már nem sikerült megnyernie az ATSK Szeged versenyzőjének a koreai Nam Kiwon ellen (1-3), azonban így is a fantasztikus sikernek számító negyedik helyen végzett Rióban Major Endre. Teljesítményéről mindent elmond, hogy a verseny során legyőzte az aktuális világbajnokot, valamint az olimpiai címvédőt

Major Endre éremért játszhat Rióban!

Az ATSK Szeged paralimpikonja Major Endre, holnap 16.45-kor a bronzéremért küzdhet meg a világranglista harmadik koreai Nam Kiwonnal. A Rioban eddig bravúrt-bravúrra halmozó Major előbb a csoportban legyőzte a kétszeres olimpiai bajnok német Nikelis Holgert, biztosítva ezzel a helyét a negyeddöntőben, majd a legjobb 8

Reménységek Kupája

Szeptember 3-4-én immáron második alkalommal került megrendezésre a Reménységek Kupája a budapesti Ormai László Asztalitenisz Csarnokban. A kétnapos verseny során a gyerekek három korosztályban – U10, U11, U12-13 – mérték össze tudásukat.  Az ATSK Szeged legfiatalabb sportolói remekül szerepeltek, és számos éremmel gazdagodtak a hétvége

Csapatbajnokság

Elkezdődött az NBII – es asztalitenisz bajnokság. A keleti csoport első őszi fordulójában magabiztos idegenbeli sikerrel kezdett az ATSK Szeged csapata.   A szegediek esélyesként látogattak a cívisvárosba, és az előzetes várakozásokat igazolva el is hozták a két pontot. Ferencz Viktor és Dr. Bohács Gábor