Bravúrgyőzelemmel a 6. helyen zártuk az NB I – es bajnokságot
Az NB I Keleti csoport záró fordulójában nagyszerű hazai győzelmet aratott az ATSK Szeged, a bajnokságot bronzérmesként záró Cegléd csapata ellen.
A mérkőzés a hazaiak szempontjából nem kezdődött jó, hiszen mindkét párosunk vereséget szenvedett, így 2-0-ás előnyre tettek szert a vendégcsapat játékosai.
Az egyéni összecsapások során azonban sokkal jobb és eredményesebb játékot produkáltak a hazaiak, akik ennek köszönhetően egy bravúrgyőzelemmel fejezték be a szezont.
Szezonbeli 5. sikerünknek eredményeképpen az utolsó fordulóban két helyet is sikerült javítanunk a tabellán, így újonc csapatként a 6. pozícióban fejeztük be a bajnokságot, mellyel látva a kiegyenlített erőviszonyokat, elégedettek lehetünk.
NB I -es férfi mérkőzés: ATSK Szeged I. – Szuperinfó-CVSE I. 9:5
ATSK győzelmek:
Nagy Bence 3, dr. Varga Csaba Koppány 3, Kókai Ákos 2, Kasa Zsombor 1.
Egyesületünk második számú csapata szintúgy hazai pályán zárta bajnoki szereplését: a már biztos bajnok és jövőre az NB I – ben szereplő Kiskunmajsai AC I. csapata ellen Márki Róbert mellett fiatal játékosaink kaptak szerepet, akik ezúttal is jó teljesítményt nyújtottak, és mérkőzéseket is sikerült nyerniük.
II. számú csapatunk a 7. helyen fejezte be az NB II-es bajnoki évadot, így hasonlóan az NB I -es együtteshez, elkerülte a kiesést.
NB II -es férfi mérkőzés: ATSK Szeged II. – Kiskunmajsai AC I. 4-14
ATSK győzelmek:
Márki Róbert 2, Hangai Flóra 1, Szögi Szonja 1.
Ez úton is szeretnénk megköszönni szurkolóink egész éves támogatását!
Folytatás 2024. szeptemberében, amikortól terveink szerint női Extra Ligás és férfi NB I – es csapatbajnoki mérkőzéseken szurkolhatunk majd a szegedi játékosoknak.