Majsa Kupa

A Kiskunmajsai Asztalitenisz Club 2024-ben első alkalommal rendezte meg a Majsa Kupa elnevezésű utánpótlás versenyét, melyen igazolt és nem igazolt sportolók is versenyzési lehetőséghez jutottak. Egyesületünk fiatal versenyzőivel képviseltette magát a megmérettetésen, ahol számukra a legfőbb célkitűzés a tapasztalatszerzés volt.

A legszebb eredményt Csuri Ádám révén értük el, aki az U11-es igazolt mezőnyben, több szoros mérkőzést is megnyerve egészen az elődöntőig menetelt és végül bronzérmesként zárt.

Tóth Gellért ugyan nem jutott fel selejtezőcsoportjából a főtáblára, ám a vigaszversenyen nem talált legyőzőre.

További ATSK-s vonatkozású eredmények:

U11 fiú – Légrády Nimród – negyeddöntő

U11 lány – Miskolczi Blanka – vigaszág 2. hely

U11 lány – Kasa Bíborka – negyeddöntő

U11 lány – Kovács Zója – nem jutott tovább

U13-ban minden fiú versenyző továbbjutott selejtezőcsoportjából, de a főtábla első körében búcsúztak.

Az U13-as lányok versenyében Miskolczi Blanka jutott fel a főtáblára, Kasa Bíborka pedig a vigaszversenyen végzett bronzérmesként.

Minden fiatalunknak gratulálunk az elért eredményekhez!

Versenyzőinket Nagy Bence edző segítette a versenyen.