2024. évi U19 leány és fiú Budapest Bajnokság
Február 17-18 között rendezték meg az U19-es korosztály számára a 2024-es évi Budapest Bajnokságot, amely a legmagasabb, „arany fokozat” besorolású ranglistaversenynek minősül. A verseny keretében a lányok és a fiúk is az Ormai László Asztalitenisz Csarnokban álltak asztalhoz.
Leány játékosaink közül Hangai Flóra, Szögi Szonja és Bácsi Boglárka, míg a fiúk versenyében Kókai Ákos képviselte egyesületünket.
Az éremszerzéshez ezúttal Hangai Flóra állt a legközelebb, miután a párosok küzdelmeiben a békési Szilágyi Líviával az oldalán egészen a negyeddöntőig jutott, ahol csak a későbbi győztes pécsi Nagy ikrek ellen szenvedtek vereséget, 3:1 arányban.
Egyéniben szintén Hangai Flóra volt a legeredményesebb szegedi. Flóra a csoportkörben minden mérkőzését sikerrel vette és a főtábla első körében is győzött a veszprémi Dudás Réka ellenében. Ezt követően az esélyesebb Bender Borostyán állította meg a szegedi fiatalt, aki így a legjobb 16 között búcsúzott a verseny további szakaszaitól.
Szögi Szonja és Kókai Ákos esetében a főtáblára jutás szintén nem okozott problémát, ahol azonban felkészültebb ellenfelükkel szemben mindketten alulmaradtak.
Bácsi Boglárka sajnálatos sérülése miatt a csoportmérkőzések során feladni kényszerült a versenyt.
Leány játékosainkat Lele Viktor, a Kókai Ákost pedig Bácsi Bernát edzők segítették versenyzésük során.