Hétvégi meccsdömping szegedi módra

Az NB I Keleti csoport 3. fordulójában elszenvedte első vereségét a bajnokságot ígéretesen kezdő ATSK Szeged csapata, a jó erőkből álló Debrecen otthonában. Az előjelek is igen kedvezőtlenek voltak, hiszen a vendégek utánpótlás korú játékosai betegség miatt nem tudtak asztalhoz állni, így csonka csapattal voltak kénytelenek szerepelni a szegediek. Ez a tény rányomta a bélyegét első idegenbeli összecsapásunkra, és sima vereséget szenvedtünk a cívisvárosban.

NB I -es férfi mérkőzés: DAK-DEAC HGL I. – ATSK Szeged I. 10:3

ATSK győzelmek:

Nagy Bence 1, dr. Varga Csaba Koppány 1, Lele Viktor 1

Egyesületünk második számú csapata szintén első idegenbeli meccsére készült, a bennmaradás szempontjából igen fontos mérkőzés várt ránk Dunaharasztiban.

A végeredmény nem tükrözi teljes mértékben a játék képét, hiszen a legtöbb szoros egyéni mérkőzést sikerült behúznia játékosainknak, akik így összességében fontos és megérdemelt győzelmet arattak.

NB II -es férfi mérkőzés: Dunaharaszti MTK I. – ATSK Szeged II. 4:14

ATSK győzelmek:

Halász Ella 4, Márki Róbert 4, Bácsi Bernát 3, Pelyva Boglárka 2, és a Halász Ella-Márki Róbert páros

A férfi csapatainkon túl a női bajnokság is kezdetét vette a hétvége folyamán. Mint ahogy arról múlt heti beharangozónkban is írtunk, a tornarendszerben zajló bajnokság első állomásaként Szegeden került megrendezésre az első versenyhétvége, ahol a szegediek 50%-os mérleggel, egy-egy győzelemmel, döntetlennel és vereséggel kezdték a szezont.

Mérkőzéseink a következők szerint alakultak:

1.forduló: Békési Team – ATSK Szeged 5:5

ATSK győzelmek:

Szögi Szonja 2, Erdélyi Blanka 2, Pelyva Boglárka 1

2.forduló: ASE Orosháza – ATSK Szeged 7:3

ATSK győzelmek:

Szögi Szonja 1, Hangai Flóra 1, Pelyva Boglárka 1

3.forduló: ATSK Szeged – Vecsési SE 8:2

ATSK győzelmek:

Erdélyi Blanka 3, Hangai Flóra 2, Szögi Szonja 2, és a Szögi Szonja-Erdélyi Blanka páros.

A mezőny kiegyenlítettségét jól tükrözi, hogy ez a teljesítmény is elegendő ahhoz, hogy fiataljaink jelenleg az NB I második pozícióját foglalhassák el.

 

Hajrá ATSK!