29. Nyári Universiade, Tajpej
Ünnepélyes keretek között esküt tett augusztus 3-án a 29. Nyári Universiádén szereplő magyar küldöttség. Varga Csaba az ATSK Szeged asztaliteniszezőjeként vett részt az egyetemisták és főiskolások seregszemléjén, amit idén augusztus 19-30 között rendeztek meg Tajpejben.
„A legutóbbi, két évvel ezelőtti Universiadén a döntőt két, ma már felnőtt japán válogatott játékos játszotta, elég erősnek mondható tehát a mezőny – tekintett előre Varga Csaba. Ha úgy érzem a verseny végén, hogy amit tudtam azt kijátszottam magamból, akkor az eredményektől függetlenül elégedett leszek a teljesítményemmel.”
Az idei Universiadén az utóbbi negyven év legnagyobb magyar delegációja – 210 fő, köztük 141 sportoló vett részt. Tajpejben a 14 kötelező sportág mellett még hét került műsorra, a magyar színek képviselői 14 sportágban versenyeztek.
„Én még nem indultam ilyen komoly nemzetközi sportrendezvényen, ez lesz az első alkalom – folytatta az Extraligás tapasztalattal bíró Varga Csaba. Ezúton is szeretném megköszönni a Szegedi Tudományegyetem Tehetségpont nevű szervezetének az anyagi támogatást, amellyel megteremtette a lehetőségét a részvételemnek, illetve a MOATSZ-nak, hogy delegált a versenyre.
A magyar küldöttség több turnusban utazott Tajvanra, a szegedi asztaliteniszező augusztus 17-én indult a távol-keleti szigetre, és egészen a záróünnepségig maradt.
Varga egyébként két mérkőzést játszott, ebből az egyiket sikerrel vívta meg, a palesztin Ahmad al-Basar ellen 3:1-re nyerni tudott, a szingapúri Tan Kiat Yi Kerry ellen azonban 0:3-as vereséget szenvedett, így nem jutott fel a főtáblára.