Papírforma vereség az NB I-ben
Az NB I Keleti csoport 15. fordulójában a bajnokságot 100%-os teljesítménnyel vezető Kiskunfélegyháza csapatát fogadta hazai környezetben az ATSK Szeged első számú csapata.
A párosok után még élt a szegediek reménye, miután 1:1-el zárult a mérkőzés első köre.
Az egyéni összecsapások során már jobban kidomborodott a vendégcsapat fölénye, akik végig vezetve, megérdemelt győzelemmel kerültek közelebb az Extra Ligába való feljutáshoz.
Az NB I következő fordulójában, május 4-én a tabellán jelenleg 4. helyen álló Eger csapatát látjuk vendégül, amely mérkőzésre minden kedves érdeklődőt sok szeretettel várunk!
NB I -es férfi mérkőzés: ATSK Szeged I. – Félegyházi ASI I 5:9
ATSK győzelmek:
dr. Varga Csaba Koppány 2, Nagy Bence 1, Lele Viktor 1 és a dr. Varga Csaba Koppány – Nagy Bence páros.
Egyesületünk második számú csapata idegenben folytatta bajnoki szereplését.
Az alsóházban tanyázó Mezőtúr csapatához látogatott az ezúttal is több utánpótláskorú játékost szerepeltető, összességében igencsak tartalékos összeállításban asztalhoz álló csapatunk.
Miután az egyéni összecsapások során egyedül Hangai Flóra játékát lehetett kiemelni, a jó kezdés ellenére sajnos vereséget szenvedett fiatal csapatunk.