Kiváló szegedi szereplés a hazai rendezésű Transzplantált Válogató versenyen! 🏓

Február 09-én Szegeden, az ATSK Teremben került megrendezésre a Szervátültetettek Válogató versenye, amelyen a szegedi versenyzők egy kivételével az összes versenyszámban aranyérmesként zártak. A női egyéni versenyszámban Szenti Erika szettveszteség nélkül nyert aranyérmet, majd párosban Jakucs Edinával az oldalán szerezte meg az első helyet. Bácsi

Szögi Szonja remek szereplése Eszéken 🏓

Az európai ifjúsági sorozat következő állomására február 6-9. között került sor a horvátországi Eszéken, ahol az ATSK Szeged is képviseltette magát Szögi Szonja révén. Fiatal tehetségünk saját korosztálya egyéni és páros versenyszámaiban indult, utóbbiban a soltvadkerti Ivanics Izabella oldalán. A verseny színvonalát jól jelzi, hogy

Sikeres hétvége: két mérkőzés, két győzelem 🏓

Csapataink remek teljesítményt nyújtottak a hétvégi csapatbajnoki mérkőzéseken. Előbb férfi NB II-es, majd női Extra Ligás csapatunk is fontos sikert aratott. A női Extra Liga 9. fordulójában az ATSK Szeged idegenben győzött a tavalyi bajnokság 4. helyezettje, a Kiskunmajsai AC ellen. A Struna Adela –

NB I: egy győzelem és egy vereség a hétvége mérlege

Duplafordulón van túl NB I – es férfi együttesünk: előbb péntek este, a 12. fordulóból előrehozott mérkőzésen, az SZTE Sportközpontban fogadtunk a bajnokesélyes Dunakeszi csapatát, majd a mérkőzés másnapján Apagyra utaztunk, ahol a bajnokság 11. fordulójában a kiesés elkerülése szempontjából kulcsfontosságú mérkőzés várt ránk. A

Szögi Szonja a Budapest Bajnokság győztese!

Január 25-26. között az U15-ös korosztály küzdelmeivel folytatódott a 2025-ös év Budapest Bajnoksága, melynek ezúttal is a BVSC Sportiskola Asztalitenisz Terme adott otthont. Elsőként a leány páros versenyszámában a Német Gréta-Borics Gerda páros állt asztalhoz. A legjobb 16 közé lejátszott mérkőzésen szoros küzdelemben 3:1 arányban