Országos Diákolimpia 2026.

A 2026-es esztendő soron következő versenyhétvégéjén, Kiskunfélegyházán álltak asztalhoz fiataljaink, akik az idei év Országos Diákolimpia döntőjén vettek részt. A III-IV. korcsoport „A” kategóriájában, leány játékosaink közül Fegyver Zsófia képviselte Egyesületünket, aki az előzetes várakozásoknak megfelelően aranyérmet nyert. Zsófi végig magabiztos és jó játékot mutatott

Nagy küzdelem és 7. hely az U13-as fiú CSB-n 🏓

március 1-én az Ormai László Asztalitenisz Csarnokban került megrendezésre a 2026. évi U13-as fiú korosztály Országos Csapatbajnoksága, amelyen az ATSK Szeged asztaliteniszezői – Csuri Ádám és Tóth Gellért – végül a 7. helyet szerezték meg – ez szép teljesítmény a fiatalok számára. A csoportküzdelmek során

Vereség hazai pályán

Fiatal játékosaink ezúttal nem tudtak olyan szintű és kiegyensúlyozott teljesítményt nyújtani, amely elegendő lett volna a jó erőkből álló, tapasztalt vendégcsapat legyőzéséhez. Bár akadtak biztató pillanatok és küzdeni akarásból sem volt hiány, a mérkőzés kulcspillanataiban a vendégek határozottabbnak és pontosabbnak bizonyultak. Összességében elmondható, hogy ellenfelünk

Az ATSK Szeged adott otthont a transzplantált és dializált sportolók válogató versenyének

Február 21-én Szegeden, az ATSK Szeged termében került megrendezésre a transzplantált és dializált sportolók 2. asztalitenisz válogatóversenye. A több, mint húsz induló nemcsak az érmekért, hanem a 2026 júniusában, Hollandiában sorra kerülő Szervátültetettek és Művesekezeltek Európa-bajnokságára való kvalifikációért is asztalhoz állt. A verseny során a