Női NB-I-es végeredmény

Az ATSK női NBI-es csapata a Dél-keleti csoportban egy győzelemmel zárta a 2020/21 –es bajnokságot. A csapat tagjai: Szosznyák Emma, Erdélyi Blanka, Erdélyi Laura, Hangai Flóra, Pelyva Boglárka és Szögi Szonja volt. Szosznyák Emma 15/8, ill. Pelyva Bogi 18/7-es mutatóval a csapat legeredményesebb játékosai voltak.

A helykijátszóra május végén került sor a Statisztikában, ahol 13-20. helyezések valamelyikért folyt a küzdelem. Látszódott az akarat, a küzdőszellem a csapaton, sikeresen vették az akadályokat a lányok. A sorsolás alapján Tolnával kezdett a csapat, és magabiztos 9:1 lett az eredmény. Második körben a kiemelt szekszárdi csapat nem jött el, így a lányok egyből az (alsó ági) döntőbe jutottak, ahol ellenfélként, a nagy rivális orosházi csapat jutott. Szosznyák 3, Hangai 2, Pelyva 1 győzelemmel járult hozzá a csapat sikeréhez, így az összesítésben a 13. helyen zárták a 2020/21-es évet. Edzőként a helyosztón Lele Viktor segítette a csapatot.

Gratulálunk az elért eredményhez, sok sikert a nyári felkészüléshez, és további sikereket kívánunk a következő szezonra.