MAJOR ENDRE VB BESZÁMOLÓ

Mozgássérült Világbajnokság

(Peking, 2014. 09.08 – 14.)

 

 

Az ATSK Szeged sportegyesület mozgássérült sportolói közül Major Endre vett részt a nemzeti válogatott tagjaként a pekingi világbajnokságon, ahol 48 ország 314 versenyzője szerepelt. Major Endrének az M1-es (kerekesszékes) versenyszámban nagyon erős csoportból sikerült továbbjutni úgy, hogy a világranglista vezetőtől, a lehető legkisebb, két pontos különbséggel kapott ki. Sajnos, a sorsolás szeszélye folytán, a későbbi győztes, dél-koreai versenyző volt a főtáblán a következő ellenfél, de ellene is sikerült szettet elvenni, így a 3/1-es vereség is komoly helytállásnak tekinthető Endre első világbajnokságán.

Major Endre a VB-n elért 10. helyének köszönhetően kategóriájában továbbra is világranglista 1-16 helyezettje között található, ami fontos a következő olimpiai részvétel szempontjából.

 

A mozgássérült sportolót klubjában Szabó Brigitta edző – gyógytestnevelő, a válogatott keretnél pedig Aranyosi Péter és Frank Béla edzők készítették fel a VB-re. Aranyosi Péter az edzője az olimpiai bajnok Pálos Péternek is, aki most bronzérmes lett kategóriájában, csakúgy, mint a Zborai Gyula – Csonka András összetételű csapat.

 

 

VB Megnyitó Peking