Három nap – három verseny
Sűrű hétvégén vannak túl az ATSK Szeged versenyzői, akik az elmúlt napokban három különböző versenyen is képviselték Egyesületünket.
Október 12-13 között a horvátországi Eszéken megrendezett utánpótlás nemzetközi versenyen vett részt Szögi Szonja, aki a legutóbbi szerbiai túráját követően ezúttal Horvátországban gyarapította éremgyűjteményét.
Szonja előbb az U14-es korosztályban szerzett ezüstérmet, majd ezt követően az eggyel idősebbek mezőnyében is eljutott a legjobb négyig, aminek eredményeképpen bronzéremmel gazdagodott.
Gratulálunk Szonjának!
Első nemzetközi versenyén vehetett részt újonc fiú csapatunkból Tóth Gellért, Tóth Örs, illetve Légrády Nimród, akik Csuri Ádámmal közösen a Reménységek Kupája megnevezésű versenyen vettek részt, amely megmérettetésnek Győr városa adott otthont.
Fiataljaink számára az elsődleges cél a tapasztalatszerzés volt, melynek maximálisan eleget tettek, több szép győzelmet és jó játékot bemutatva versenyzésük során.
A hétvége zárásaként pedig október 13-án vasárnap, Szolnokra utazott utánpótlás csapatunk, ahol a Jász-Nagykun Szolnok Vármegyei Asztalitenisz Szövetség által megrendezett II. osztályú területi ranglistaversenyen álltak asztalhoz a szegedi versenyzők.
A verseny során összesen három dobogós helyezést sikerült elérnünk: az U9-es, azaz a legfiatalabb korosztályban Tóth Gellért a 3. helyen végzett, az U11-esek között Csuri Ádám 2., Légrády Nimród 3. lett.
Bízunk benne, hogy a dobogón végző fiatalokon felül a többi szegedi (Német Gréta, Borics Gerda, Tóth Örs, Kasa Bíborka) is olyan tapasztalatokkal és motivációval gazdagodott, amelyek a későbbiek során elősegíthetik a minél eredményesebb versenyzésüket.