Csapatbajnokság

Folytatódott a férfi NB II-es csapatbajnokság, az ATSK első csapata ezúttal a Pénzügyőr III-hoz látogatott. Az előjelek nem voltak túl kedvezőek a szegediek számára, hiszen legjobb játékosukra, az eddig hibátlan Dr. Bohács Gáborra ezen a hétvégén nem számíthattak, azonban még így is esélyesként várhatták a találkozót. A győzelmi esélyek viszont gyorsan elszálltak, amikor Ferencz Viktor rögtön az első egyéni mérkőzésén lesérült, és bár azt a meccset még becsületből lejátszotta a másik három találkozóját feladni kényszerült. Ha ehhez hozzávesszük, hogy Márki Róbert mindkét ötjátszmás találkozóját elveszítette, Krizsán pedig nyeretlen maradt az 5-13-as végeredmény nem is meglepő. A csapatból ezúttal egyedül Nagy Bence dicsérhető, aki négy egyéni mérkőzéséből hármat is megnyert.

NB II-es férfi mérkőzés:

Pénzügyőr III. – ATSK Szeged I.  13-5

ATSK győzelmek: Nagy 3, Márki 1 valamint a Ferencz-Krizsán páros