Category Archives: Hírek

2023. ÉVI UTÁNPÓTLÁS (U17, U19) LEÁNY ÉS FIÚ BUDAPEST BAJNOKSÁG „ARANY FOKOZATÚ” ORSZÁGOS RANGLISTAVERSENY

A 2023-as esztendő soron következő versenyhétvégéjén az U17-es és U19-es korosztály számára megrendezett Budapest Bajnokságon álltak asztalhoz fiataljaink. Az U17-es versenyszámokban Szögi Szonja, Erdélyi Blanka, Hangai Flóra és Kasa Zsombor indult, míg U19-ben csatlakozott hozzájuk Pelyva Boglárka, illetve Bácsi Boglárka is. A fiatalabb korosztályban leány

Köszönjük az eddigi támogatásokat!

Kedves Szülők, Amatőr Játékosok, Sportbarátok! Mint ahogy azt Önök is látják, sportegyesületünk kiemelten foglalkozik az utánpótlás neveléssel és a szabadidő – és diáksporttal. Ehhez a munkához kérjük továbbra is az SZJA 1% történő támogatásukat. Adószámunk:  18459241-1-06 Köszönjük szépen! 1%-Plakat-2023

Győzelem a rangadón!

Az NB-II Dél-keleti csoport 13. fordulójából előrehozott mérkőzésen, a bajnokságban eddig 100%-os mutatóval rendelkező szegedi együttes soron következő összecsapásán kiélezett küzdelemre lehetett számítani a 3. helyen álló Kecskeméti Spartacus SKT. ellen. A hazai pályán asztalhoz álló ATSK Szeged az előzetes várakozásokhoz képest is jóval nehezebben,

Meghívó Békés megyébe!

Kedves Pingpongosok! Az alábbi kiírás alapján váják a Csongrád megyei pingpongosokat is a verseny szervezői! XIII.-Március-15-Kupa-kiírása-2023

2023. ÉVI UTÁNPÓTLÁS (U13, U15) LEÁNY ÉS FIÚ BUDAPEST BAJNOKSÁG „ARANY FOKOZATÚ” ORSZÁGOS RANGLISTAVERSENY

A 2023-as esztendő első versenyhétvégéjén az U13-as és U15-ös korosztály számára megrendezett Budapest Bajnokságon álltak asztalhoz fiataljaink. U13-as versenyzőink közül Szögi Szonja és Kókai Szabolcs indult, míg U15-ben csatlakozott hozzájuk Erdélyi Blanka is. A fiatalabb korosztályban egyik versenyzőnk sem tudta hozni a ranglistás pozíciója alapján

Az Év Sportolója Gála

Hétfő este Budapesten, az Operaházban rendezték meg a 2022-es év „Az Év Sportolója Gáláját”. Világklasszisok, zseniális sportolók, hírességek sora előtt díjazták a legjobb magyar sportolókat és sportcsapatokat. „A magyar sport fantasztikus erejét, kisugárzását, megújulási képességét nagyrészt a hagyományának és a tradíciók tiszteletének köszönheti.” – hangsúlyozta