All posts by dr. Varga Csaba Koppány

ATSK Karácsony 2024.

December 19-én 15 órától tartotta Egyesületünk a nagy tradíciókkal bíró, sportos karácsonyi rendezvényét, az ATSK Karácsonyt. A program első felében az utánpótlás csoport tagjai vehettek részt egy tréfás, elsősorban ügyességi feladatokra épülő csapatversenyen. Ezt követően, dr. Varga Csaba Koppány ügyvezető idézte fel a 2024-es esztendő

Major Endre az év parasportolója!

12. 18-án Budapesten, az Ormai László Asztalitenisz Csarnokban osztották ki az idei év legjobbjainak választottak számára az elismeréseket. Lencse Gyula főtitkár köszöntette az egybegyűlteket, rövid beszédével megnyitotta a programot, majd átadta a szót a Magyar Asztalitenisz Szövetség elnöke, Kovacsics Imre számára. „Nélkületek ez a sportág

Sportvezetők Akadémiája

december 13-án, pénteken, több, mint 100 résztvevővel zajlott le a Sportegyesületek Országos Szövetségének „Sportvezetők Akadémiája” nevű előadássorozatának záró rendezvénye. Az eseménynek a Magyar Sport Házának konferenciaterme adott otthont, ahol az érdeklődők a sportirányítás legújabb fejleményeiről, a sportegyesületek előtt álló kihívásokról, valamint a 2025-ös év változásairól

Mikulás Kupa

Az ATSK Szeged által 2024. december 6-án rendezett Mikulás Kupa keretein belül újra diákverseny került lebonyolításra Szegeden, melynek ezúttal is az SZTE Sportközpont Asztalitenisz Csarnoka adott otthont. A nem igazolt pingpongosok számára meghirdettet megmérettetésen a különböző korosztályokban összesen több, mint 40 fiatal mérhette össze tudását.

Karácsonyi Összefogás

Karácsony közeledtével Egyesületünk örömmel csatlakozott a Rászoruló Családok csoport felhívásához, hogy együtt tegyük szebbé az ünnepeket a nehéz helyzetben élő gyermekek számára. Az általunk összeállított ajándékcsomagban nemcsak pingpongütők és labdák kaptak helyet, hanem további játékok és csokoládék is, hogy mosolyt csaljunk a gyerekek arcára. A

Díjátadó Gála, Agora

12. 10-én Szegeden, az Agorában rendezték meg az idei év Diákolimpiáján kiemelkedően szereplő fiatal sportolók Díjátadó Gáláját Egyesületünk számára is kiemelt fontossággal bírt a Gála, hiszen az ATSK Szeged versenyzői, Szögi Szonja és Német Viktor is a díjazott versenyzők közé tartozott a Diákolimpián 2024-ben elért