ATSK Karácsony 2025. 🎄
December 18-án 15 órától tartotta Egyesületünk a nagy hagyományokkal bíró, sportos karácsonyi rendezvényét, az ATSK Karácsonyt.
A program első felében az utánpótlás csoport tagjai vehettek részt egy játékos elsősorban ügyességi feladatokra épülő csapatversenyen.
Ezt követően, dr. Varga Csaba Koppány ügyvezető idézte fel a 2025-ös esztendő legszebb pillanatait, eredményeit. Karácsonyi meglepetésként versenyzőink, illetve az Egyesület napi munkájában részt vevő személyek ATSK-s karácsonyi ajándékcsomagot vehettek át.
Az évértékelőt követően ismét a pingpongé lett a főszerep, következhettek a korábbi évekből már jól ismert versenyszámok, úgymint a Családi Páros, a Faütős Verseny illetve a Szülők Bajnokság.
A Családi páros versenyében a Kasa Bíborka – Kasa Zsombor duó szerezte meg az első helyet. A Kasa család magabiztos játékkal szerezte meg az első helyet.
A Faütős Bajnokságon megismétlődött a tavalyi döntő, amely után címvédés történt, hiszen Tubak Dániel a tavalyi aranyérme után ismét a dobogó legfelső fokára állhatott fel azzal, hogy a döntőben Sztanó László ellen győzött.
A Szülők egymás közötti küzdelmeiben pedig új győztest avathattunk Tutrai Ádám személyében.
Új kezdeményezésként az ATSK Karácsony másnapján teremfoci tornát szerveztünk, ahol az edzők, gyerekek és szülők közösen, összesen három csapatot alkotva sportolhattak.
Ezzel a programmal lezártnak tekinthető az ATSK idei éve, folytatás 2026. január 5-én.
Végezetül minden versenyzőnknek, szülőnek, szabadidős sportolónak Kellemes Karácsonyi Ünnepeket és Sikerekben Gazdag, Boldog Új Évet kívánunk!
2026-ban is Hajrá ATSK!










