Asztalitenisz Verseny Diákoknak / Zenta

BESZÁMOLÓ

Helyszín: 24400 Zenta, Boško Jugović u 24.

Időpont: 2024. 04. 12. (péntek) 13 óra

A verseny rendezője: STK Senta

Regisztrált résztvevők: 34 fő

Program:

12 – 13 óra      Regisztráció és megnyitó

A versenyen összesen több, mint 30 szabadidős diák sportoló vett részt.

A program megnyitó beszédében Mellik Zoltán, a zentai klub vezetője köszöntötte a résztvevőket. Ismertette a Digipingpong projekt legfőbb elemeit, előrehaladását, illetve tájékoztatást tartott a verseny lebonyolításának menetéről.

13 – 14 óra      A projektesemény első érdemi része az „Ügyességi verseny kezdőknek” volt. A legifjabb, kezdő pingpongosok számára kiírt versenyszámban nem egymás ellen játszottak az indulók, hanem különféle sportos, ügyességi feladatokon keresztül mérték össze tudásukat.

14 – 17 óra      Ezt követően a „Diák szabadidős” versenyszámra került sor, amelyre bárki – a nem igazolt versenyzők közül – nevezhetett. A verseny csoportküzdelmekkel indult, amelyet a főtábla, illetve a főtáblára nem kvalifikáló játékosok számára megrendezett vigaszverseny követett.

17 – 18 óra      Eredményhirdetés: a verseny végeztével Mellik Zoltán értékelte a résztvevők aktivitását, illetve minden versenyszám dobogós helyezettjei díjazásban részesültek.

Márki Ernő

projektmenedzser