„Ács Gábor Emlékverseny”
Február 10-11 között rendezték meg a felnőtt korosztály számára a 2024-es év Budapest Bajnokságát. A nagy tradíciókkal bíró, I. osztályú ranglistaversenynek ezúttal is az Ormai László Asztalitenisz Csarnok adott otthont.
Négy ATSK-s képviseltette magát a megmérettetésen, női versenyzőink közül Szögi Szonja és Hangai Flóra indult, míg a férfiak mezőnyében Nagy Bence és Kasa Zsombor állt asztalhoz. Elmondható tehát, hogy a szegedi különítményből hárman még utánpótláskorú versenyzők, így számukra elsősorban a felnőtt mezőnyben történő tapasztalatszerzés volt az elsődleges célkitűzés.
Ehhez képest mindkét nem páros versenyszámaiban is egy lépésre voltunk az éremszerzéstől: Szögi Szonja a pécsi Pétery Johannával az oldalán, míg a Nagy Bence – Kasa Zsombor duó, több szép győzelmet követően szintén a negyeddöntőben búcsúzott a verseny további küzdelmeitől.
Az egyéni versenyszámokban egyedül Nagy Bencének sikerült a főtáblára kerülnie, aki magabiztos teljesítményt nyújtott és a selejtezőcsoportjának első helyén végezve jutott be a legjobb 32 közé.
Ezt követően szoros mérkőzésen, a celldömölki Baranyai Domonkos ellen 4:2 arányban marad alul.
Fiataljaink közül Kasa Zsombor tudott még egyéni mérkőzést nyerni.
Játékosainkat Nagy Bence játékos-edzőként segítette a versenyen.