Borics Gerda a negyeddöntőig jutott párosban az U15-ös MOATSZ Kupán! 🏓

Május 9–10-én rendezték meg a MOATSZ Kupát az U11-es, U12-es, U13-as és U15-ös korosztályok számára a ceglédi Gál József Sportcsarnokban.

Egyesületünket Tóth Gellért (U11), Csuri Ádám (U13), Légrády Nimród (U13), Kasa Bíborka (U13), Konkoly Áron (U15), Tóth Örs (U15) és Borics Gerda (U15) képviselte a rangos utánpótlásversenyen.

Az U13-as mezőnyben Légrády Nimród és Csuri Ádám is csoportelsőként jutott fel a főtáblára. Csuri Ádám a legjobb 16 között búcsúzott, míg Légrády Nimród egy újabb győzelmet követően a nyolcaddöntőig menetelt. Ott ugyan vereséget szenvedett, de kiváló teljesítményt nyújtott, és csupán hajszál választotta el a legjobb nyolc közé jutástól. Csuri Ádám a második versenynapon, az idősebbek között, az U15-ös korosztályban is bejutott a legjobb 16 közé, ami értékes eredmény. Az U15-ösök mezőnyében Konkoly Áron és Borics Gerda is sikeresen feljutott a főtáblára.

A szegedi különítmény legkiemelkedőbb eredményét ezúttal Borics Gerda érte el. A debreceni Zsupos Hangával alkotott párosuk a főtáblán két kört is ment, aminek köszönhetően bejutott a legjobb nyolc közé. A negyeddöntőben a későbbi ezüstérmes páros jelentette számukra a végállomást, akik ellen nem volt reális esély a továbbjutásra. A negyeddöntős szereplés azonban így is remek eredménynek számít.

A verseny során játékosainkat Iván Zoltán és Nagy Bence edzők segítették szakmai tanácsaikkal és biztatásukkal.