CSMASZ Kupa, Szeged

A Csongrád-Csanád Vármegyei Asztalitenisz Szövetség által 2025. november 9-én rendezett CSMASZ Kupa keretein belül újra ranglistapontot adó verseny került lebonyolításra Szeged városában, melynek ezúttal az SZTE Sportközpont Asztalitenisz Csarnoka adott otthont.

A besorolását tekintve II. osztályú nyílt ranglistaversenynek minősített megmérettetésen az U13-as és U15-ös korosztályokban összesen 34 fiatal mérhette össze tudását.

Szegedi szempontból az U13-as mezőnyben értük el a legszebb sikert, miután Kasa Bíborka a lányok versenyében ezüstérmes lett.

Tóth Gellértnek és Konkoly Áronnak nem sikerült a csoportjában mérkőzést nyernie, Tóth Örs és Csuri Ádám 1 győzelem mellett kétszer szenvedett vereséget, így lemaradtak a főtáblára jutásról.

Az U15-ös leány mezőnyben Kasa Bíborka 1 mérkőzést nyert meg, Borics Gerda viszont közül járt az éremszerzéshez: a legjobb négy közé jutásról döntő mérkőzésén 3:2 arányban maradt alul.

Az U15-ös fiúknál Tóth Gellértnek, Tóth Örsnek és Konkoly Áronnak nem volt reális esélye a továbbjutásra, Csuri Ádám azonban feljutott a főtáblára, ahol további egy mérkőzést megnyert. A negyeddöntőben a versenyszám későbbi ezüstérmese ellen azonban vereséget szenvedett, így befejeződött számára a verseny.

Játékosainkat Nagy Bence és Iván Zoltán edzők segítették versenyzésük során.