Négy arany és egy bronzérem a Szervátültetettek Világjátékáról! 🏆
2025. augusztus 18-24 között, a németországi Drezda városa ad otthont a Transzplantáltak Világjátékának, ahol 54 ország több mint 2500 sportolója méri össze tudását.
A 25. világjáték célja, hogy bemutassa: a szervátültetés nem lezárás, hanem új kezdet lehet – mozgással, közösséggel és célokkal.
A versenyzők számos különböző sportágban mérhetik össze tudásukat, melyek között szerepelt az asztalitenisz is.
Az ATSK Szegedet Bácsi Bernát és Szenti Erika képviselte a megmérettetés során.
Játékosaink igen hosszú és fárasztó felkészülést követően, nagy reményekkel érkeztek Németországba. Berci a tavalyi Európa bajnokságon szerzett 3 aranyérme után joggal bízhatott az újabb dobogós helyezések elérésében, míg Erika első ízben szerepelhetett a Világjátékokon.
A sok befektetett munkának rögtön a verseny első napján meglett az eredménye: Bácsi Bernát végig koncentrált és jó játékkal szerezte meg pályafutása második egyéni aranyérmét a Világjátékokról, míg Szenti Erika bronzérmesként zárta a versenyszámot!
Ezzel azonban nem volt vége a sikertörténetnek. A második napon Berci régi jó barátjával és páros társával, a tatai Szendi Jánossal szintén a dobogó legfelső fokára állhattak fel, megvédve ezzel a két éve Ausztráliában megnyert címüket.
A női párosok versenyében Szenti Erika is megszerezte első aranyérmét, miután a Szabó Gabriellával alkotott párosuk nem talált legyőzőre az egész verseny során!
Az asztalitenisz verseny befejező napján a vegyes párosok küzdelmeire is maradt szegedi aranyérem: a Bácsi Bernát – Jakucs Edina egység nagyszerű teljesítményt nyújtva hozta haza az első helyért járó aranyérmet. Szenti Erika ebben a versenyszámban partnerével a szintén előkelő 5. helyen végzett.
A szegedi különítmény így összességében 4 arany és 1 bronzéremmel térhet haza az idei év Világjátékáról!
Mindenkit megillet a gratuláció, aki valamilyen formában is hozzájárult a páratlan sikerekhez.
A folytatást tekintve a jövő évben, 2026-ban Európa bajnokság kerül megrendezésre, így kijelenthetjük, hogy kellő kihívásokból és motivációból a jövőt tekintve sem lesz hiánya versenyzőinknek.