Rekreációs Pingpong Sportnap – Horgos
Az új év első eseményeként 2024. január 26-án, 17.00 órai kezdéssel került sor a DIGIPINGPONG projekt „Rekreációs Pingpong Sportnap” elnevezésű rendezvényére, melynek ezúttal a Horgosi Asztalitenisz Klub volt a házigazdája.
Az eseményen a horgosi egyesület tagjain, edzőin és a média képviselőin felül további huszonöt-harminc érdeklődő vett részt.
A megjelenteket Dávid József, az STK Horgos elnöke köszöntötte megnyitó beszédében.
A Sportnap programjának első részben két edző irányításával, a sportági alaptechnikák szemléltetése került a rendezvény fókuszába. Ezt követően a helyi versenyzők közreműködésével különféle gyakorlatok, mérkőzés szituációk, villámtorna és ügyességi versenyek bemutatására került sor. A program zárásaként, az esemény értékelése után a résztvevők közösen fogyaszthatták el vacsorájukat a Vadász Étteremben.
A szervezők tapasztalatai alapján a projektnek köszönhetően sokkal népszerűbb lett a horgosi klub illetve maga a sportág is. Ennek eredményeképpen az elmúlt időszakban egyre több gyerek kapcsolódik be a klub munkájába.
A program során Dávid József a horgosi klub elnöke, Rekecki Titusz edző valamint további résztvevők nyilatkoztak a Pannon RTV, az Info TV valamint a Magyar Szó napilap munkatársainak.
A DIGIPINGPONG soron következő eseményeként 2024. február 15-én a „Fogyatékkal Élők Sportnapja” kerül lebonyolításra, amely esemény ezúttal Szegeden fog megvalósulni.