MOATSZ Évzáró Gála 2023.

Kedd este Budapesten, az Ormai László Asztalitenisz Csarnokban első alkalommal rendezték meg a Magyar Asztalitenisz Szövetség Évzáró Gáláját. Világklasszisok, nagyszerű sportolók, eminens személyek sora előtt díjazták a legjobb magyar asztaliteniszezőket és egyesületeket.

„Egy gyönyörű sportágról van szó, amelyet mindenki szeret, és amelyet mindenhol lehet űzni ” – hangsúlyozta a 1. MOATSZ Évzáró Gálájának megnyitó beszédében Kovacsics Imre, a Magyar Asztalitenisz Szövetségének elnöke.

 

Egyesületünk számára is kiemelt fontossággal bírt a Gála, hiszen az ATSK Szeged versenyzője, Major Endre, az angliai sheffieldben megrendezett Európa bajnokságon nyert aranyéremével került a szakma figyelmének középpontjába 2023-ban, és abszolút megérdemelten nyerte el az Év parasportolója díjat, Szvitacs Alexával megosztva.

Játékosunk sikerével olimpiai kvótát is szerzett, így Rió és Tokió után a harmadik paralimpiájára készülhet.

 

Összesen 11 kategóriában hirdettek győztest, illetve Életműdíjak is kiosztásra kerültek. A legjobb női játékos Madarász Dóra lett, míg a férfiaknál Lakatos Tamás érdemelte ki a rangos elismerést.

A következő év kiemelt fontosságú lesz a magyar asztalitenisz életében, hiszen jövőre ünnepli megalakulásának 100. évfordulóját a Szövetség. A centenárium kapcsán számos esemény fog megvalósulni annak érdekében, hogy méltóképpen emlékezhessünk meg az elmúlt évszázadról, és újult erővel készülhessünk fel a jövő kihívásaira.