Szoros mérkőzésen vereséggel zártuk az őszt
Az NB I Keleti csoport 9. fordulójában a Cegléd csapatához látogatott az ATSK Szeged, ahol a dobogó harmadik fokán álló hazai együttes számított a mérkőzés esélyesének.
Ennek ellenére a mérkőzés során végig megvolt az esélyünk a pontszerzésre, ám a hazai csapat rutinja elegendőnek bizonyult ahhoz, hogy minimális különbséggel megnyerjék a mérkőzést, és megszerezzék a győzelemért járó bajnoki pontokat.
Játékosaink jól teljesítettek, sokadik mérkőzésünkön csúszott el apróságokon a pontszerzés.
Ezzel a bajnokság első fele befejeződött. Csapatunk jelenleg a 8. bennmaradó helyet foglalja el.
Bízunk benne, hogy tavasszal több pontot tudunk majd szerezni és stabilizálni tudjuk pozíciónkat, amely elegendő lehet céljaink eléréséhez.
NB I -es férfi mérkőzés: Szuperinfó-CVSE I. – ATSK Szeged I 8:6
ATSK győzelmek:
dr. Varga Csaba Koppány 2, Nagy Bence 1, Kasa Zsombor 1, Lele Viktor 1 ,és Kasa Zsombor – Lele Viktor páros.
Egyesületünk második számú csapata is befejezte az őszi szezont, miután a bajnoki cím egyik fő várományosának otthonában, Kiskunmajsán sima vereséget szenvedett.
A mérkőzés krónikájához hozzátartozik, hogy csapatunk leginkább nyerőképesebbnek vélt játékosai nem tudtak asztalhoz állni az összecsapáson.
Csapatunk a szezon felénél négy győzelemmel a jelenleg a tabella középmezőnyében helyezkedik el.
NB II -es férfi mérkőzés: Kiskunmajsai AC I. – ATSK Szeged I 18:0