Ezüst érmes az ATSK Szeged serdülő leány csapata!
Serdülő Utánpótlás CSB és Ranglista Verseny (Budapest, 2022.09.16-18.)
Ezüst érmes az ATSK Szeged serdülő leány csapata!
Az Erdélyi Blanka és Szögi Szonja alkotta serdülő leány csapat nagyszerűen versenyezve, a dobogó 2. fokára állhatott fel az Országos Serdülő Leány CSB-n!
A csoport küzdelmeket veretlenül nyerték a lányok, majd az elődöntőben a Debreceni AK csapatát verték 3/1-re. A döntőben a két válogatottal felálló Statisztika már nem volt megoldható feladat, a 3/1-es vereség így is tisztes helytállást jelentett, főleg úgy, hogy a szegedi csapat végig két fővel játszotta végig a három fős csapatversenyt.
Az egyéni versenyszámokban nem sikerült érmet szerezni, pedig erre 6 esetben is lett volna lehetőség!
Negyeddöntőt játszott, azaz egyetlen győzelemre volt az újabb éremtől Kasa Zsombor és Kókai Ákos U-15 fiú egyéniben, a Kasa-Kókai páros, Erdélyi Blanka az U-15 leány, illetve Erdélyi Blanka és Szögi Szonja az U-13-as korcsoportban.
A versenyzőket a Lele Viktor, Bácsi Bernát és Márki Ernő kísérte el a versenyre.