Pintér Attila I. osztályú ranglistaverseny

 

Remek hétvégét zártak az ATSK fiataljai akik, Orosházán a Pintér Attila I. osztályú ranglistaversenyen szerepeltek.

Az U11-es lányok mezőnyében az idei évben remek formában versenyző Szosznyák Emma egészen az elődöntőig menetelt, a legjobb nyolc között éppen Hangai Flórát ütve el a továbbjutástól. Az elődöntőben aztán a későbbi győztes Tanács Nóra már túl nagy falatnak bizonyult a szegedi versenyző számára, aki így végül bronzérmet szerzett.

Nem volt szerencséje a sorsolásnál az U12-ben asztalhoz álló Gajdács Adriennek, hiszen a csoportjában két erős ellenféllel is szembekerült, köztük a későbbi győztes, dombosi Gvozdenovic Katarinával is, így nem sikerült főtáblára jutnia.

U13-ban Gajdács Adrienn, Szosznyák Emma és Pelyva Boglárka is a főtáblára jutott, sőt utóbbi kettő még ott is sikerrel vette az első fordulót. Pelyva végül a későbbi győztes Tölgyes Dorottya ellen maradt alul, hogy aztán a helyosztókon a 11. helyen zárja a versenyt, míg Szosznyák, Czeglédi Dorka ellen búcsúzott és végül a 9. lett.

A serdülő lányok versenyében Pelyva Boglárka a legjobb tizenhat közé jutott, míg Gajdács Adrienn és a hosszú kihagyás után visszatérő Sztanó Krisztina a csoportban búcsúzott. Sztanó egyébként egy mérkőzést nyerni tudott és helyenként biztató játékot nyújtott.

Az U11-es fiúk versenyében Kasa Zsombor és Kókai Ákos is feljutott a főtáblára, ahol Kókai még egy találkozót nyerni tudott, és a legjobb nyolc közé jutásért vívott találkozón csak a későbbi elődöntős Köllő Ábeltől kapott ki.

Kellemes meglepetés volt Tanács Bence szereplése U12-ben, a fiatal szegedi játékos csoport másodikként jutott a főtáblára, ott azonban előbb nagy csatában legyőzte a hazai pályán szereplő Molnár Leventét, majd egy hasonlóan kiélezett mérkőzésen 2-0-ás vezetésről kapott ki Szeli Bertalantól, így épphogy csak lemaradt az éremről.

A serdülő fiúknál Andróczki Zalán a csoportban búcsúzott, míg a remek napot kifogó Tanács Bence a főtábla második fordulójáig jutott.