Csapatbajnokság
A hétvégén folytatódott az NBII – es asztalitenisz bajnokság. A keleti csoport második őszi fordulójában az ATSK Szeged férficsapata a Mezőtúr AFC-t fogadta.
A mérkőzés esélyese egyértelműen a hazai csapat volt, még akkor is, ha Ferencz Viktor és dr. Bohács Gábor mellett a szegediek ezúttal két fiatallal álltak fel, ugyanis Nagy Bencén kívül Márki Róbert hiányában Krizsán László is a csapatba került.
Dr. Bohács és Ferencz ezúttal is könnyedén nyerte minden mérkőzését, s mivel a fiatalok a párosban elszenvedett vereség mellett egyéniben egyaránt négyből három találkozón diadalmaskodtak, így a vége nem is lehetett más, mint sima ATSK siker.
NB II -es férfi mérkőzés: ATSK Szeged I. – Mezőtúr AFC I. 15 : 3
ATSK győzelmek:
Dr. Bohács Gábor 4, Ferencz Viktor 4, Nagy Bence 3, Krizsán László 3, valamint a
Dr. Bohács Gábor – Ferencz Viktor páros
NB III -as férfi mérkőzés: Kováts DSE Karcag – ATSK Szeged II. 18 : 0
NB III-as férfi csapatunk Karcagon vendégszerepelt, sajnos nem sok sikerrel. Az egyébként is jobb erőkből álló hazaiak dolgát ezúttal nem sikerült megnehezítenie a tartalékosan érkező szegedieknek.