4 nap – 4 érem
Augusztus utolsó napjaiban Budapesten került megrendezésre a nagy hagyományokkal bíró „Évadnyitó” ranglistaverseny, amelyben az összes utánpótlás korosztály megmérettethette magát.
4 napos verseny alatt összesen tíz ATSK-s állt asztalhoz a különböző korosztályokban és versenyszámokban, közülük három újonnan leigazolt fiatal, név szerint Csuri Ádám, Német Gréta és Borics Gerda. Mindhárom versenyzőnk értékes tapasztalatokkal térhetett haza, Gerda pedig az U13-as korosztály vigaszágában egészen az elődöntőig menetelt.
Újoncaink bemutatkozásán túl több dobogós helyezésnek is örülhettünk. Két éremmel zárt az Erdélyi Blanka – Bender Borostyán (Debrecen) páros, akik előbb az U19-es mezőnyben, a több bravúrt hozó menetelésüket követően lejátszott döntő után ezüst, míg az U17-es korosztályban a papírformát hozva bronzéremmel gazdagították éremgyűjteményüket.
A Kasa Zsombor – Kókai Ákos párosunk, az U19-es mezőnyben használta ki szerencsésebb sorsolását, amelynek jutalmaként a dobogó harmadik fokára állhattak fel a fiúk.
Az egyéni során, U17-ben Zsombi tudta hozni a kiemelésének megfelelő eredményt azzal, hogy a legjobb 16 közé került, U13-ban pedig Kókai Szabolcs, aki a negyeddöntőig menetelt.
Arról, hogy a kétségkívül szépen csillogó páros érmeken felül az egyéni versenyszámokban is legyen szegedi dobogós helyezés, az utolsó versenynapon megrendezett U13-as versenyen Szögi Szonja gondoskodott, aki egész nap jó játékot és korrekt versenyzést mutatott be, amelynek eredményeként ezúttal ezüstérem került a nyakába.
Az elért eredményekhez gratulálunk, azonban fejlődésre mindig van lehetőség, erre pedig a látottak alapján leginkább az egyéni versenyszámokban lesz szükségünk a jövőben.
Leány játékosainkat a Lele Viktor, dr. Varga Csaba edzőpáros, míg a fiúkat Nagy Bence segítették a versenyen.