2022. évi országos U13 leány „TOP 16” Bajnokság és fiú „TOP 24” Bajnokság
December első hétvégéjén az Ormai László Asztalitenisz Csarnok adott otthont az U13-as korosztály egyik legrangosabb hazai ranglistaversenyének, a leány „TOP 16” és a fiú „TOP 24” bajnokságainak.
Az ATSK fiataljai közül Erdélyi Blanka, Szögi Szonja illetve Kókai Szabolcs kapott meghívást az aktuális ranglistás pozíciójuk alapján.
A két napos verseny első napja után mindhárom versenyzőnk sikeresen vette a selejtezőcsoportját, amely által az első 8 között folytathatták a küzdelmeket.
A lányok esetében elvárás is volt a legjobb 8 közé kerülés, Kókai Szabolcs ranglistán elfoglalt 16. helyének tükrében azonban kellemes meglepetést okozott azzal, hogy kvalifikálta magát az „A” csoportos főtáblára.
A második napon a szegedi lányok ott folytatták, ahol az első napon abbahagyták: magabiztos és jó játékkal egymást követték a győzelmeik, amelynek eredményeképpen a TOP 16-on „kettős” szegedi siker született: Erdélyi Blanka veretlenül végzett a dobogó legfelső fokán, Szögi Szonja pedig úgy végzett mögötte a második helyen, hogy csak csapattársa ellen szenvedett vereséget!
A siker értékét növeli, hogy a korábbiak során nem sikerült még érmet szereznie ATSK-s versenyzőnek TOP 16 bajnokságon, ezen a versenyen pedig rögtön két dobogós helyezést hoztak haza a lányok.
A fiúknál Kókai Szabolcs számára már a legjobb 8 közé kerülés is nagy bravúrnak számított, ám ő sem elégedett meg ennyivel: az esélyesebb versenytársai között is kiválóan helyt állt, több szoros mérkőzést is játszott, végül egy győzelemmel a 7. helyen zárta a versenyt, amelynek köszönhetően 4 helyet javítva a 12. helyre ugrott előre a ranglistán.
Mindhárom versenyzőnk kihozta magából a maximumot, gratulálunk az elért eredményekért.
Játékosainkat ezúttal a Lele Viktor, Varga Csaba edzőpáros segítette a versenyen.